szerk2009-12-18 02:04:35 Úgy tudom, hogy vasárnap lesz a sorsolás Kotorban, nyilvánvalóan a Szuperkupa "ürügyén", hiszen ott lesz a vezérkar. De ezt leírva sehol nem láttam, egyelőre nem hivatalos info.
B (régi)2009-12-17 21:31:18 Sajnos senki nem írta meg, hogy mikor lesz a LEN Kupa sorsolás. Örülök, hogy Steinmezt Barna el akarja kerülni a két nagyágyut, mert ez azt jelenti, hogy ebből a körből is tovább akar jutni a Fradi, nem jutalomjátéknak fogják fel a folytatást. Emellett a Savonával és a Cattaróval játszottak már az első selejtezőkörben. Pikáns lenne viszont a megismételt Fradi-Nagyvárad párosítás. A többi ellenfél is nehéz lenne, de nem megoldhatalan. Hogy ki lenne jó, szerintem mindegy, de inkább olyan, akihez nem kell nagyon messzire utazni (Nagyvárad, Rijeka).
Szivós Marci valóban zseniális volt tegnap. Legalább annyi örömünk lehetett, hogy hülyét csinált a droid szerb kapusból. Pont Prlainovics nyilatkozta talán, hogy a mai magyar mezőnyből Szivóst kedveli a legjobban. Meg tudom érteni. Amit Marci tud, azt szerb játékos soha nem fogja tudni! Istenem! Cimbalomszögből a kapus hátára dobta a labdát, hogy onnan pattanjon be. Szinte sírtam, olyan gyönyörű volt. Verte Dumi hasonló gólját, amit a pekingi döntőben lőtt.
A Vasas tényleg 8:5-nél "bukott meg", akkor támadhatott a 9:5-ért, majd a kimaradt ötméteressel együtt lett 8:8. Nem sajnálom őket, maguknak keresték a bajt. Csak a szurkolókat sajnálom. Ha a következő körben nem nyernek itthon a Kotor ellen, akkor elúszott a csoportelsőség, csoportmásodikként pedig nem lesz esély a négybe jutásra a Recco vagy a Partizán ellen, csak az A csoport győztese jöhetne szóba, bár szerintem a HN is jobb csapat (lesz akkorra), mint a Vasas. Bravúr kell a F4-hoz mindenképpen, a csoportban pontokat kell szerezni idegenben legalább az egyik délszlávtól. Vagy bízni abban, hogy a Panioniosz a délszlávokat is megtréfálja otthon. Csakhát a délszlávok nem magyarok és nem esnek a saját arcuk csapdájába.
Krisz2009-12-17 18:42:51 Várható volt,hogy ez lesz ! A Vasas túl lazán vette ezt a meccset,( már a korábbi nyilatkozatok is ezt sugallták) nem voltak ott igazán fejben és nagyon fegyelmezetlenül játszottak ! Nem igaz, hogy Olimpiai bajnokok nem tudják,hogy ilyen szinten nem lehet senkit sem lebecsülni és félvállról venni.....Pláne nem egy OTTHON !!! játszó ,görög válogatottakkal telitűzdelt csapatot ! Dumi is bármilyen zseni,védekezésben még sokat kell fejlödnie....Az alázatról nem is beszélve,de ez utóbbi vonatkozik a többi játékosra is. Remélem ennek ellenére sikerül a továbbjutás,de ehhez már bravúr kell......
bagodabago2009-12-17 18:12:56 Szia Crisul
A 82-es KEK második hely csoportmeccsek útán alakult ki, nem volt döntő a Split ellen. Persze ez nem von le semmit az akkori generació érdemeiből. Ma is emlékszem hogy nagy felhajtás volt a városban, mindenki várta a hireket, pláne hogy megvertük a Szentest (ezek útán sokáig az a meggyöződés élt bennem hogy a Szentes a legjobb magyar vizilabda csapat és hogy egyszer majd ott akarok én is játszani). A tegnapi meccs után, ha nem is szárnyaltuk túl a 82-es eredmény, valamit megmutattunk nemzetközi szinten is.
Ancsa2009-12-17 15:30:32 Megérte, az biztos:-)
Csak sajnos, így pont a meccs utolsó 1,5 perce nincs meg, ami a legeslegjobb volt:-(
Tom2009-12-17 15:28:18 De az legalább megérte :))
Ancsa2009-12-17 15:16:50 Kedves Macskakő,
Teljes mértékben meg tudlak érteni, én az atheni olimpiai döntőn izgalmamban úgy tenyereltem rá a távirányítóra, hogy nem sikerült a meccs végét felvenni:-(
A.
macskako32009-12-17 14:15:45 Hello Mki!
Csak most neztem meg videorol a tegnapi Panioniosz - VASAS meccset .
A video taviranyito jelenleg 4 darabban hever ,vehetek masikat itt a helyi muszaki boltban ... :(((
/Kb . ugy jartunk ezekkel a hellenekkel,mint tavaly az Eger a Marseille ellen .
S ezt most nem cinkbol irtam ./
Ettol fuggetlenul nem bantanam a sracokat,sztem Ok is emesztik magukat e zako miatt .
Amit a Jug elleni parades meccsen felepitettunk,az tegnap ...
Felek,hogy ez a tegnapi vereseg sokba fog kerulni a vegen .
/ Ui.:
nem en lennek ,ha valamit nem irnek ide a vegere :
a 3 es 4. negyedben nem kapott fort a VASAS !!
ez azert furcsa kisse ...
DE : nem ezen mult, ezt a Panionioszt siman meg kellett volna verni /
Mkinek tovabbi szep napot,megyek a
muszaki boltba !
Brada2009-12-17 12:43:38 A Szegednek valóban váltani kell. Amit sok játékos művel azt fele ennyi pénzért meg csinálnák az ifi játékosok is, akikből esetleg még lehetne is valaki, és legalább lelkesen állnának a meccsekhez. Példát lehetne venni az Egerről v. a Vasasról..Mondjuk nem a tegnapi Vasasról...:S
im2009-12-17 12:03:45 Innen szép győzni. Credo qua absurdum est
Herold2009-12-17 10:51:52 Varga Dani,becsaptál minket! Azt mondtad a görgööket minndenki oda-vissza veri...hát ez már nem teljesül.az fix! Még szerencse hogy x lett a másik meccs...igy a továbbjutás esélye megmaradt!! Hajrá VASAS!!!
Honvéd: tisztesen helytállt!
Eger:Szép teljesítmény.
FTC:Bravúr!
Szeged:Váltani kell!
crisul2009-12-17 08:04:23 Bagodabago!
Nagy siker a Várad eredménye, az elmúlt évek építkezése reméljük továbbra is töretlenül fejlődik...Egyébként remélem megismétlik majd túlszárnyalják minden idők legjobb Nagyvárad-i vizilabda eredményét az ugyanis 1982-Splitben született amikoris az aranygeneráció KEK döntőt játszott és hosszabbításban lett ezüstérmes!
HAJRÁ VÁRAD!
Chicago2009-12-17 00:51:42 V. Denes (boccs)
Chicago2009-12-17 00:49:24 ..es hat az otmeterest (Varga Dani)ilyen szinten be kell tudni loni, mert megbosszulja magat, mint ahogy most is ez tortent. (3 kulonbseg helyett mindjart csak egy lett a Vasas elonye.)
qqcska2009-12-17 00:38:06 na még egy dolog...
:-)
érdemes volt megfigyelni a partizánok védekezését: úgy 20 másodpercig rettenetesen szorosan fogtak mindenkit (szegény Domino center volt, hogy mozdulni nem tudott, nem hogy pozit fogni), a hátsó embereket kitolták 10 méteren túlra, majd (valószínüleg) vezényszóra betömörültek a center elé, aki így megjátszhatatlan volt, kénytelenek volt a Domino kintről lőni. 1-2 beakadt (pl. Marnitz), de a többség nem...
azért a meccs csúcsa Szívós Marci 0 fokból, a kapus hátára lőtt előnygólja volt... :-)))) kíváncsi vagyok, szándékos volt-e.
qqcska2009-12-17 00:31:48 ambivalens érzéseim vannak a mai Vasas meccsel kapcsolatban...
egyrészt felmentem a fiúkat, hiszen a sport ilyen: sajnos be-becsúszik gyengébb teljesítmény, és sokszor a fontos meccsek alkalmával - ez minden sportágra igaz.
másrészt nem tudom elfogadni ezt a hozzáállást, amely szerintem okozta a vereséget: elhitték, hogy ha nyögvenyelősen is, de mindenképpen meglesz a meccs. aztán a 4. negyedben meg már nem tudtak extra játékkal kirukkolni - belesüppedtek a görög stílusba, az meg nem ment...
(alapigazság: ne vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak az ő színvonalukra, és ott legyőznek a rutinjukkal - valami hasonló történt ma a vízben)
4 olimpiai bajnok van a csapatban - ilyenkor igenis (amikor gáz van) nekik kell kiemelkedőt nyújtani, nem Hőnának.
a védekezés az botrányos volt - ilyen hibákért már gyerek csapatoknál kiszedik a srácot a vízből. ha jól emlékszem 2-3 gólt kaptunk úgy, hogy Nagy Viktor egyedül állt szemben a lövővel. (mondjuk szerintem neki sem ment valami fényesen.) voltak periódusok, amikor a szoros védekezés miatt a görögök 10 méterről lövéssel , vagy a centerrel próbálkoztak - sikertelenül. utána szépen megint lazáztunk, és jöttek is a hellén gólok...
ez még csak a 2. forduló volt, messze még a vége, csak a végelszámolásnál nagyon fog hiányozni ez a 3 pont - NE LEGYEN IGAZAM, ÉS INNENTŐL KEZDVE VERJENEK MINDENKIT RONGYOSRA!!!
qqcska2009-12-17 00:09:57 kösz az infót.
azért nem szabad elfelejteni, hogy a partizánok között (ha jól számoltam) 8 szerb válogatott van. nem vagyok teljesen biztos, hogy a többi csapatuk is ilyen marha jól lábtempózik... de ők tényleg nagyon jól.
sajnos abban igazad van, hogy a mai vizilabdában nem elegendő a remek kéz, hanem alá kell tudni tenni a lábat is, nem is kicsit.
Rolling2009-12-16 23:48:50 Az elmúlt 20 év legszégyentelibb Vasas meccse volt ma, és a Szegd is kiesett, szóval nem volt jó napom.
A Vasas sajnos igazolta, hogy nem igazán jó csapat, mert egy jó csapat mindig tud egy bizonyos szintet hozni. A Vasas képes csodálatosan játszani (idén tán összesen háromszor), de ugyanúgy tud teljesen kiábrándítóan is.
Valami nem OK.
A Szeged pedig ha úgy vesszük, semmit nem fejlődött, hiába újult meg a csapat, lényegében ugyanazok a problémák vannak már évek óta.
Kásás nyilatkozatai szinte szó szerint ugyanúgy szólnak.
B (régi)2009-12-16 23:38:49 A csoportelsők csoportmásodikat kapnak a többi csoportból.
B (régi)2009-12-16 23:28:04 Van azért itt egy érdekes dolog a nem magyar érdekeltségű meccseken is. Az, hogy idén a Barceloneta meglepően jó, gyakorlatilag továbbjut, ha a hátralévő hazai meccseit (a legnehezebben már túl van) és az Újvidék elleni idegenbelit hozza. Vagyis a Herceg Novi és a Mladost közül az egyik elszáll. Szerintem inkább a Mladost. És a Jug is? Az meleg lenne!
A Partizánon nem lehet nem észrevenni, hogy fizikálisan járnak fényévekkel előttünk. Egyszerűen olyan a lábtempójuk, hogy a pálya közepét leszámítva azzal közlekednek. Nem csak függőlegesen, de vízszintesen is. Döbbenetes látni, ahogy a kapuk előtt egy-egy bődületes lábtempóval egy-másfél métert haladnak egy szempillantás alatt. És utána hozzátesznek még kettőt! A mieink ilyen lábtempót lövés előtt tudnak egyet-kettőt, de aztán eltűnnek a medence alján. A szerbek lövés előtt szintén három-négy ilyen masszív lábtempót engednek ki, amire a mi blokkunk simán elsüllyed, ők meg a következő lövésre máris virulnak. Ez szerintem tanulható lenne, csak kicsit sokat kell érte dolgozni.
Ez az a lábtempó, amitől el voltunk ájulva két-három évvel ezelőtt, amikor Varga Dumi "berobbant". De ezekből ő is csak 2-3-at tud, a szerbek meg ilyeneken állják végig a meccset.
qqcska2009-12-16 23:21:39 az Euroligában a csoportokból az első direktben bejut a F4-ba, vagy az első 2 játszik valamilyen szabály mentén keresztbe egymással, és onnan lehet bejutni a döntőbe?
Chicago2009-12-16 23:21:32 hirnevet(pardon)
Chicago2009-12-16 23:20:47 Gratula az Egernek, legalabb ok vedtek a magyar vizilabda jo hernevet.. es persze a Honvednak a hosies helytallasert... sajnos hianyzott egy Dugovics Titus:)
A Fradi meg a Vasas ket zabolazatlan csiko...kiszamithatatlanok..de azert bizzunk, hogy helytallnak.
Hajra magyar vizilabda.
B (régi)2009-12-16 23:12:14 Oké, Duncáról leszállok. Marnitz viszont tényleg kezd a jövő legnagyobb reménységévé válni, hogy nem a Fradiban, hanem a Honvédban, az megint a Fradi szakosztályt minősíti.
bagodabago2009-12-16 23:07:37 Szia B(régi)!
Azért azt is hozzá kéne tenni hogy Kincsesnek nagyon jót tett ez a nagyváradi igazolás. Van még mit fejlödnije, de itt végig élvezte a bizalmat, a kezdeti nehézségek ellenére. Ennyire türelmesek nem hogy a Fradiban, de talán még a BVSC-ben sem lettek volna vele. Ha már a Posillipo - Nagyvárad meccs részletei is előkerültek akkor azt is elmondanám hogy az olaszok 14 emberelőnyből 3-t lőttek be, a váradiak 8-ból 4-et. Ez mindenidők legnagyobb váradi vizilabda eredménye.
peterszky2009-12-16 23:05:54 Én sajnáltam, hogy elkerült, ahogy Marnitz Gergőt is.
Viszont Duncát ne bántsd, én kedvelem :)
peterszky2009-12-16 23:04:17 LEN Kupa sorsolás mikor lesz, nem tudjátok?
B (régi)2009-12-16 22:56:06 Üdv bago. Erre már én is céloztam párszor korábban, Kincses a Nagyvárad legjobbja mostanában. A Fradiba nem kellett, bezzeg a hájas Dunca.
B (régi)2009-12-16 22:54:04 Először is a Vasas eredményét (13-6?) tényleg javítani kellene. Aztán egy megjegyzés a Nagyvárad meccséhez: hosszabbításban alakult ki a végeredmény, a két kisfélidő 1-2 ill. 0-0 lett. Ezzel esett ki a Posillipo. Nem kár értük, kicsit sok volt már belőlük az utóbbi időben. Remélem Kásásék távozása után a Reccoval is valami hasonló fog történni. És gratula a Nagyváradnak, a legmagyarabb nem magyar csapatnak.
Ami a mieink szereplését illeti, a Vasassal nem foglalkoznék, mert csak kimoderálnák. illetve a nehezebb utat választották a fiúk, most bizonyíthatnak. Amúgy a véleményem róluk röviden az, hogy nem tartoznak Európa legjobb négy csapata közé, ezért nincs is helyük a F4-ban.
Ismét kellemes meglepetést okozott a Honvéd, lassan nagyobb szimpátiával viseltetek irántuk, mint a Vasas iránt. Szori, de így van. Az utolsó két percet leszámítva olyan eredményen tartották magukat, amilyenen a Vasas szokta magát tartani Belgrádban: egyenletes -2-3. Az utolsó két percért kár volt.
Az Egernek szintén gratula, mert ahogy nekem a számokból tűnik, csapatként nyerték meg ezt a meccset a Csehov ellen. Hét játékos szerezte a tíz gólt + senki nem potozódott ki a LEN honlapja szerint. Ezzel szemben az oroszok négy játékosukat is elvesztették, valszeg ez pecsételte meg a sorsukat az utolsó negyedben, amire még iksszel fordultak a csapatok.
A Fradi is várakozáson felül teljesített, elismerés. Szegeden pedig idén nem lesz pénzeső, vagyis Csuvi jól döntött, hogy eligazolt, pénzügyi szempontból legalábbis. Zolibácsi meg elkezdhet gondolkozni azon, hogy mekkora szerepe lehet neki abban, hogy idén tutira leég vele a csapat. Bár a Szuperkupa még meglehet, kár, hogy az csak optika.
bagodabago2009-12-16 22:46:44 A Nagyvárad kiverte a Posillipot! Szép volt fiúk! Ki volt az az edző aki Kincsest eltanácsolta a Fradiból?
móka2009-12-16 22:43:05 GYereke, ez igaz hogy a Vasas ekkora zakót kapott? Most értem haza vendégségból, nem láttam a közvetítést...Valaki szóljon már, hogy móka ez basszus csak egy rossz álom, ez a csapat a hellénektől nem kaphat ekkora zakót...Iszonyat nagy Vasas-fan vagyok , de ez most olyan mint mikor fociban az Újpestet a Vadúz Liechteinsteinből szétalázta a Megyeri úton 4:0-ra...Ezt nem hiszem el...Sajnos a továbbjutás el is úszott ezzel...Remélem rámcáfolnak a srácok, és időben jött még ez a pofon...
CsokiVanilia2009-12-16 22:42:47 Na végre valamiben jók vagyunk!:)Legalább továbbjutottunk:)
Gratula a Fradinak!:)
Brada2009-12-16 22:41:25 A Szeged veresége valóban nem volt meglepő.Sajnos. Kíváncsi vagyok, hogy az idén a mélyen tisztelt Kásás kire fogja majd , hogy kiestek a Len kupából és kik miatt nem jutnak 4 közé ( mert a nyakamat rá, hogy a Honvéd tavaszra nagyon erős lesz). Érdekes , hogy az a játékos "veri el " a Szegedet aki miatt állítólag tavaly nem ment. Ennyit a vezetőségükről..Eddig nem igazán foglalkoztam a Fradival , de nagyon remélem ezek után meg is nyerik a kupát! Sok sikert nekik!
bagodabago2009-12-16 22:41:13 Két meglepő (Vasas vereség és Szeged kiesés) és két várt eredmény (Eger győzelem és Honvéd vereség). Amit észre lehet venni már most, az hogy a magyar csapatok nagyon sebezhetőek idegenben. 3 idegenbeli Euroliga meccs, 3 vereség. És csak a Honvéd játszott papiron erősebb ellenféllel. Nincs még semmi elveszve, de a továbbjutáshűz ennél több kell.
bélabá2009-12-16 22:38:27 Lehet h egy 12-7-es zako a török Galataseraynak tisztes helytállás, de azért ne szégyenitsük meg a 3x Olimpiai bajnok Magyar polot ezzel a tisztes helytállással egy sima 5 golos zakonál...Szerintem....
bélabá2009-12-16 22:23:26 Szerintem a Vasas azért nem tud elérni eredményt nemzetközileg mert edző nélkül játszik... Steinmetz pedig nagyon hiányzik mert ő volt az edző is... Mit akarunk olyan edzővel aki egy euroliga meccsen kritikus helyzetben azt tudja mondani( szájrol lehetett ma olvasni) Gyerekek a sarkokat löjük!!! Ennyit a mágusról.....
jucus2009-12-16 22:18:54 13-6???
cohibeo2009-12-16 21:44:10 A Szeged soha nem is volt jó. A LEN-t hurkagyurka csapatokon keresztül menetelve nyerte meg. Sok pénzből közepes játékosokkal nem fog menni (kivéve Papesz és Lehmann), főleg úgy, hogy az utánpótlást lesz@rják. Érdekes, hogy a Vasasnál folyamatosan be tudnak építeni fiatal játékosokat úgy, hogy top csapat marad (magyar mezőnyben).
oroszlán2009-12-16 21:23:38 Szerintem a Szeged elég gyenge mostanában, így nem túl meglepő a kiesése...
peterszky2009-12-16 20:54:06 Szép volt fiúk!
HAJRÁ FRADI!
B (régi) 2009-12-18 09:41:11
Köszönöm!
szerk 2009-12-18 02:04:35
Úgy tudom, hogy vasárnap lesz a sorsolás Kotorban, nyilvánvalóan a Szuperkupa "ürügyén", hiszen ott lesz a vezérkar. De ezt leírva sehol nem láttam, egyelőre nem hivatalos info.
B (régi) 2009-12-17 21:31:18
Sajnos senki nem írta meg, hogy mikor lesz a LEN Kupa sorsolás. Örülök, hogy Steinmezt Barna el akarja kerülni a két nagyágyut, mert ez azt jelenti, hogy ebből a körből is tovább akar jutni a Fradi, nem jutalomjátéknak fogják fel a folytatást. Emellett a Savonával és a Cattaróval játszottak már az első selejtezőkörben. Pikáns lenne viszont a megismételt Fradi-Nagyvárad párosítás. A többi ellenfél is nehéz lenne, de nem megoldhatalan. Hogy ki lenne jó, szerintem mindegy, de inkább olyan, akihez nem kell nagyon messzire utazni (Nagyvárad, Rijeka).
Szivós Marci valóban zseniális volt tegnap. Legalább annyi örömünk lehetett, hogy hülyét csinált a droid szerb kapusból. Pont Prlainovics nyilatkozta talán, hogy a mai magyar mezőnyből Szivóst kedveli a legjobban. Meg tudom érteni. Amit Marci tud, azt szerb játékos soha nem fogja tudni! Istenem! Cimbalomszögből a kapus hátára dobta a labdát, hogy onnan pattanjon be. Szinte sírtam, olyan gyönyörű volt. Verte Dumi hasonló gólját, amit a pekingi döntőben lőtt.
A Vasas tényleg 8:5-nél "bukott meg", akkor támadhatott a 9:5-ért, majd a kimaradt ötméteressel együtt lett 8:8. Nem sajnálom őket, maguknak keresték a bajt. Csak a szurkolókat sajnálom. Ha a következő körben nem nyernek itthon a Kotor ellen, akkor elúszott a csoportelsőség, csoportmásodikként pedig nem lesz esély a négybe jutásra a Recco vagy a Partizán ellen, csak az A csoport győztese jöhetne szóba, bár szerintem a HN is jobb csapat (lesz akkorra), mint a Vasas. Bravúr kell a F4-hoz mindenképpen, a csoportban pontokat kell szerezni idegenben legalább az egyik délszlávtól. Vagy bízni abban, hogy a Panioniosz a délszlávokat is megtréfálja otthon. Csakhát a délszlávok nem magyarok és nem esnek a saját arcuk csapdájába.
BT 2009-12-17 19:48:53
Szia!
http://vlv.hu/forum//read.php?2,537
Krisz 2009-12-17 18:42:51
Várható volt,hogy ez lesz ! A Vasas túl lazán vette ezt a meccset,( már a korábbi nyilatkozatok is ezt sugallták) nem voltak ott igazán fejben és nagyon fegyelmezetlenül játszottak ! Nem igaz, hogy Olimpiai bajnokok nem tudják,hogy ilyen szinten nem lehet senkit sem lebecsülni és félvállról venni.....Pláne nem egy OTTHON !!! játszó ,görög válogatottakkal telitűzdelt csapatot ! Dumi is bármilyen zseni,védekezésben még sokat kell fejlödnie....Az alázatról nem is beszélve,de ez utóbbi vonatkozik a többi játékosra is. Remélem ennek ellenére sikerül a továbbjutás,de ehhez már bravúr kell......
bagodabago 2009-12-17 18:12:56
Szia Crisul
A 82-es KEK második hely csoportmeccsek útán alakult ki, nem volt döntő a Split ellen. Persze ez nem von le semmit az akkori generació érdemeiből. Ma is emlékszem hogy nagy felhajtás volt a városban, mindenki várta a hireket, pláne hogy megvertük a Szentest (ezek útán sokáig az a meggyöződés élt bennem hogy a Szentes a legjobb magyar vizilabda csapat és hogy egyszer majd ott akarok én is játszani). A tegnapi meccs után, ha nem is szárnyaltuk túl a 82-es eredmény, valamit megmutattunk nemzetközi szinten is.
Ancsa 2009-12-17 15:30:32
Megérte, az biztos:-)
Csak sajnos, így pont a meccs utolsó 1,5 perce nincs meg, ami a legeslegjobb volt:-(
Tom 2009-12-17 15:28:18
De az legalább megérte :))
Ancsa 2009-12-17 15:16:50
Kedves Macskakő,
Teljes mértékben meg tudlak érteni, én az atheni olimpiai döntőn izgalmamban úgy tenyereltem rá a távirányítóra, hogy nem sikerült a meccs végét felvenni:-(
A.
macskako3 2009-12-17 14:15:45
Hello Mki!
Csak most neztem meg videorol a tegnapi Panioniosz - VASAS meccset .
A video taviranyito jelenleg 4 darabban hever ,vehetek masikat itt a helyi muszaki boltban ... :(((
/Kb . ugy jartunk ezekkel a hellenekkel,mint tavaly az Eger a Marseille ellen .
S ezt most nem cinkbol irtam ./
Ettol fuggetlenul nem bantanam a sracokat,sztem Ok is emesztik magukat e zako miatt .
Amit a Jug elleni parades meccsen felepitettunk,az tegnap ...
Felek,hogy ez a tegnapi vereseg sokba fog kerulni a vegen .
/ Ui.:
nem en lennek ,ha valamit nem irnek ide a vegere :
a 3 es 4. negyedben nem kapott fort a VASAS !!
ez azert furcsa kisse ...
DE : nem ezen mult, ezt a Panionioszt siman meg kellett volna verni /
Mkinek tovabbi szep napot,megyek a
muszaki boltba !
Udv !
VASAS 4EVER !!
Tom 2009-12-17 13:53:48
Képek az egri mérkőzésről:
http://www.agriasport.hu/fotoriport/20091217/?datum=20091217
Brada 2009-12-17 12:43:38
A Szegednek valóban váltani kell. Amit sok játékos művel azt fele ennyi pénzért meg csinálnák az ifi játékosok is, akikből esetleg még lehetne is valaki, és legalább lelkesen állnának a meccsekhez. Példát lehetne venni az Egerről v. a Vasasról..Mondjuk nem a tegnapi Vasasról...:S
im 2009-12-17 12:03:45
Innen szép győzni. Credo qua absurdum est
Herold 2009-12-17 10:51:52
Varga Dani,becsaptál minket! Azt mondtad a görgööket minndenki oda-vissza veri...hát ez már nem teljesül.az fix! Még szerencse hogy x lett a másik meccs...igy a továbbjutás esélye megmaradt!! Hajrá VASAS!!!
Honvéd: tisztesen helytállt!
Eger:Szép teljesítmény.
FTC:Bravúr!
Szeged:Váltani kell!
crisul 2009-12-17 08:04:23
Bagodabago!
Nagy siker a Várad eredménye, az elmúlt évek építkezése reméljük továbbra is töretlenül fejlődik...Egyébként remélem megismétlik majd túlszárnyalják minden idők legjobb Nagyvárad-i vizilabda eredményét az ugyanis 1982-Splitben született amikoris az aranygeneráció KEK döntőt játszott és hosszabbításban lett ezüstérmes!
HAJRÁ VÁRAD!
Chicago 2009-12-17 00:51:42
V. Denes (boccs)
Chicago 2009-12-17 00:49:24
..es hat az otmeterest (Varga Dani)ilyen szinten be kell tudni loni, mert megbosszulja magat, mint ahogy most is ez tortent. (3 kulonbseg helyett mindjart csak egy lett a Vasas elonye.)
qqcska 2009-12-17 00:38:06
na még egy dolog...
:-)
érdemes volt megfigyelni a partizánok védekezését: úgy 20 másodpercig rettenetesen szorosan fogtak mindenkit (szegény Domino center volt, hogy mozdulni nem tudott, nem hogy pozit fogni), a hátsó embereket kitolták 10 méteren túlra, majd (valószínüleg) vezényszóra betömörültek a center elé, aki így megjátszhatatlan volt, kénytelenek volt a Domino kintről lőni. 1-2 beakadt (pl. Marnitz), de a többség nem...
azért a meccs csúcsa Szívós Marci 0 fokból, a kapus hátára lőtt előnygólja volt... :-)))) kíváncsi vagyok, szándékos volt-e.
qqcska 2009-12-17 00:31:48
ambivalens érzéseim vannak a mai Vasas meccsel kapcsolatban...
egyrészt felmentem a fiúkat, hiszen a sport ilyen: sajnos be-becsúszik gyengébb teljesítmény, és sokszor a fontos meccsek alkalmával - ez minden sportágra igaz.
másrészt nem tudom elfogadni ezt a hozzáállást, amely szerintem okozta a vereséget: elhitték, hogy ha nyögvenyelősen is, de mindenképpen meglesz a meccs. aztán a 4. negyedben meg már nem tudtak extra játékkal kirukkolni - belesüppedtek a görög stílusba, az meg nem ment...
(alapigazság: ne vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak az ő színvonalukra, és ott legyőznek a rutinjukkal - valami hasonló történt ma a vízben)
4 olimpiai bajnok van a csapatban - ilyenkor igenis (amikor gáz van) nekik kell kiemelkedőt nyújtani, nem Hőnának.
a védekezés az botrányos volt - ilyen hibákért már gyerek csapatoknál kiszedik a srácot a vízből. ha jól emlékszem 2-3 gólt kaptunk úgy, hogy Nagy Viktor egyedül állt szemben a lövővel. (mondjuk szerintem neki sem ment valami fényesen.) voltak periódusok, amikor a szoros védekezés miatt a görögök 10 méterről lövéssel , vagy a centerrel próbálkoztak - sikertelenül. utána szépen megint lazáztunk, és jöttek is a hellén gólok...
ez még csak a 2. forduló volt, messze még a vége, csak a végelszámolásnál nagyon fog hiányozni ez a 3 pont - NE LEGYEN IGAZAM, ÉS INNENTŐL KEZDVE VERJENEK MINDENKIT RONGYOSRA!!!
qqcska 2009-12-17 00:09:57
kösz az infót.
azért nem szabad elfelejteni, hogy a partizánok között (ha jól számoltam) 8 szerb válogatott van. nem vagyok teljesen biztos, hogy a többi csapatuk is ilyen marha jól lábtempózik... de ők tényleg nagyon jól.
sajnos abban igazad van, hogy a mai vizilabdában nem elegendő a remek kéz, hanem alá kell tudni tenni a lábat is, nem is kicsit.
Rolling 2009-12-16 23:48:50
Az elmúlt 20 év legszégyentelibb Vasas meccse volt ma, és a Szegd is kiesett, szóval nem volt jó napom.
A Vasas sajnos igazolta, hogy nem igazán jó csapat, mert egy jó csapat mindig tud egy bizonyos szintet hozni. A Vasas képes csodálatosan játszani (idén tán összesen háromszor), de ugyanúgy tud teljesen kiábrándítóan is.
Valami nem OK.
A Szeged pedig ha úgy vesszük, semmit nem fejlődött, hiába újult meg a csapat, lényegében ugyanazok a problémák vannak már évek óta.
Kásás nyilatkozatai szinte szó szerint ugyanúgy szólnak.
B (régi) 2009-12-16 23:38:49
A csoportelsők csoportmásodikat kapnak a többi csoportból.
B (régi) 2009-12-16 23:28:04
Van azért itt egy érdekes dolog a nem magyar érdekeltségű meccseken is. Az, hogy idén a Barceloneta meglepően jó, gyakorlatilag továbbjut, ha a hátralévő hazai meccseit (a legnehezebben már túl van) és az Újvidék elleni idegenbelit hozza. Vagyis a Herceg Novi és a Mladost közül az egyik elszáll. Szerintem inkább a Mladost. És a Jug is? Az meleg lenne!
A Partizánon nem lehet nem észrevenni, hogy fizikálisan járnak fényévekkel előttünk. Egyszerűen olyan a lábtempójuk, hogy a pálya közepét leszámítva azzal közlekednek. Nem csak függőlegesen, de vízszintesen is. Döbbenetes látni, ahogy a kapuk előtt egy-egy bődületes lábtempóval egy-másfél métert haladnak egy szempillantás alatt. És utána hozzátesznek még kettőt! A mieink ilyen lábtempót lövés előtt tudnak egyet-kettőt, de aztán eltűnnek a medence alján. A szerbek lövés előtt szintén három-négy ilyen masszív lábtempót engednek ki, amire a mi blokkunk simán elsüllyed, ők meg a következő lövésre máris virulnak. Ez szerintem tanulható lenne, csak kicsit sokat kell érte dolgozni.
Ez az a lábtempó, amitől el voltunk ájulva két-három évvel ezelőtt, amikor Varga Dumi "berobbant". De ezekből ő is csak 2-3-at tud, a szerbek meg ilyeneken állják végig a meccset.
qqcska 2009-12-16 23:21:39
az Euroligában a csoportokból az első direktben bejut a F4-ba, vagy az első 2 játszik valamilyen szabály mentén keresztbe egymással, és onnan lehet bejutni a döntőbe?
Chicago 2009-12-16 23:21:32
hirnevet(pardon)
Chicago 2009-12-16 23:20:47
Gratula az Egernek, legalabb ok vedtek a magyar vizilabda jo hernevet.. es persze a Honvednak a hosies helytallasert... sajnos hianyzott egy Dugovics Titus:)
A Fradi meg a Vasas ket zabolazatlan csiko...kiszamithatatlanok..de azert bizzunk, hogy helytallnak.
Hajra magyar vizilabda.
B (régi) 2009-12-16 23:12:14
Oké, Duncáról leszállok. Marnitz viszont tényleg kezd a jövő legnagyobb reménységévé válni, hogy nem a Fradiban, hanem a Honvédban, az megint a Fradi szakosztályt minősíti.
bagodabago 2009-12-16 23:07:37
Szia B(régi)!
Azért azt is hozzá kéne tenni hogy Kincsesnek nagyon jót tett ez a nagyváradi igazolás. Van még mit fejlödnije, de itt végig élvezte a bizalmat, a kezdeti nehézségek ellenére. Ennyire türelmesek nem hogy a Fradiban, de talán még a BVSC-ben sem lettek volna vele. Ha már a Posillipo - Nagyvárad meccs részletei is előkerültek akkor azt is elmondanám hogy az olaszok 14 emberelőnyből 3-t lőttek be, a váradiak 8-ból 4-et. Ez mindenidők legnagyobb váradi vizilabda eredménye.
peterszky 2009-12-16 23:05:54
Én sajnáltam, hogy elkerült, ahogy Marnitz Gergőt is.
Viszont Duncát ne bántsd, én kedvelem :)
peterszky 2009-12-16 23:04:17
LEN Kupa sorsolás mikor lesz, nem tudjátok?
B (régi) 2009-12-16 22:56:06
Üdv bago. Erre már én is céloztam párszor korábban, Kincses a Nagyvárad legjobbja mostanában. A Fradiba nem kellett, bezzeg a hájas Dunca.
B (régi) 2009-12-16 22:54:04
Először is a Vasas eredményét (13-6?) tényleg javítani kellene. Aztán egy megjegyzés a Nagyvárad meccséhez: hosszabbításban alakult ki a végeredmény, a két kisfélidő 1-2 ill. 0-0 lett. Ezzel esett ki a Posillipo. Nem kár értük, kicsit sok volt már belőlük az utóbbi időben. Remélem Kásásék távozása után a Reccoval is valami hasonló fog történni. És gratula a Nagyváradnak, a legmagyarabb nem magyar csapatnak.
Ami a mieink szereplését illeti, a Vasassal nem foglalkoznék, mert csak kimoderálnák. illetve a nehezebb utat választották a fiúk, most bizonyíthatnak. Amúgy a véleményem róluk röviden az, hogy nem tartoznak Európa legjobb négy csapata közé, ezért nincs is helyük a F4-ban.
Ismét kellemes meglepetést okozott a Honvéd, lassan nagyobb szimpátiával viseltetek irántuk, mint a Vasas iránt. Szori, de így van. Az utolsó két percet leszámítva olyan eredményen tartották magukat, amilyenen a Vasas szokta magát tartani Belgrádban: egyenletes -2-3. Az utolsó két percért kár volt.
Az Egernek szintén gratula, mert ahogy nekem a számokból tűnik, csapatként nyerték meg ezt a meccset a Csehov ellen. Hét játékos szerezte a tíz gólt + senki nem potozódott ki a LEN honlapja szerint. Ezzel szemben az oroszok négy játékosukat is elvesztették, valszeg ez pecsételte meg a sorsukat az utolsó negyedben, amire még iksszel fordultak a csapatok.
A Fradi is várakozáson felül teljesített, elismerés. Szegeden pedig idén nem lesz pénzeső, vagyis Csuvi jól döntött, hogy eligazolt, pénzügyi szempontból legalábbis. Zolibácsi meg elkezdhet gondolkozni azon, hogy mekkora szerepe lehet neki abban, hogy idén tutira leég vele a csapat. Bár a Szuperkupa még meglehet, kár, hogy az csak optika.
bagodabago 2009-12-16 22:46:44
A Nagyvárad kiverte a Posillipot! Szép volt fiúk! Ki volt az az edző aki Kincsest eltanácsolta a Fradiból?
móka 2009-12-16 22:43:05
GYereke, ez igaz hogy a Vasas ekkora zakót kapott? Most értem haza vendégségból, nem láttam a közvetítést...Valaki szóljon már, hogy móka ez basszus csak egy rossz álom, ez a csapat a hellénektől nem kaphat ekkora zakót...Iszonyat nagy Vasas-fan vagyok , de ez most olyan mint mikor fociban az Újpestet a Vadúz Liechteinsteinből szétalázta a Megyeri úton 4:0-ra...Ezt nem hiszem el...Sajnos a továbbjutás el is úszott ezzel...Remélem rámcáfolnak a srácok, és időben jött még ez a pofon...
CsokiVanilia 2009-12-16 22:42:47
Na végre valamiben jók vagyunk!:)Legalább továbbjutottunk:)
Gratula a Fradinak!:)
Brada 2009-12-16 22:41:25
A Szeged veresége valóban nem volt meglepő.Sajnos. Kíváncsi vagyok, hogy az idén a mélyen tisztelt Kásás kire fogja majd , hogy kiestek a Len kupából és kik miatt nem jutnak 4 közé ( mert a nyakamat rá, hogy a Honvéd tavaszra nagyon erős lesz). Érdekes , hogy az a játékos "veri el " a Szegedet aki miatt állítólag tavaly nem ment. Ennyit a vezetőségükről..Eddig nem igazán foglalkoztam a Fradival , de nagyon remélem ezek után meg is nyerik a kupát! Sok sikert nekik!
bagodabago 2009-12-16 22:41:13
Két meglepő (Vasas vereség és Szeged kiesés) és két várt eredmény (Eger győzelem és Honvéd vereség). Amit észre lehet venni már most, az hogy a magyar csapatok nagyon sebezhetőek idegenben. 3 idegenbeli Euroliga meccs, 3 vereség. És csak a Honvéd játszott papiron erősebb ellenféllel. Nincs még semmi elveszve, de a továbbjutáshűz ennél több kell.
bélabá 2009-12-16 22:38:27
Lehet h egy 12-7-es zako a török Galataseraynak tisztes helytállás, de azért ne szégyenitsük meg a 3x Olimpiai bajnok Magyar polot ezzel a tisztes helytállással egy sima 5 golos zakonál...Szerintem....
bélabá 2009-12-16 22:23:26
Szerintem a Vasas azért nem tud elérni eredményt nemzetközileg mert edző nélkül játszik... Steinmetz pedig nagyon hiányzik mert ő volt az edző is... Mit akarunk olyan edzővel aki egy euroliga meccsen kritikus helyzetben azt tudja mondani( szájrol lehetett ma olvasni) Gyerekek a sarkokat löjük!!! Ennyit a mágusról.....
jucus 2009-12-16 22:18:54
13-6???
cohibeo 2009-12-16 21:44:10
A Szeged soha nem is volt jó. A LEN-t hurkagyurka csapatokon keresztül menetelve nyerte meg. Sok pénzből közepes játékosokkal nem fog menni (kivéve Papesz és Lehmann), főleg úgy, hogy az utánpótlást lesz@rják. Érdekes, hogy a Vasasnál folyamatosan be tudnak építeni fiatal játékosokat úgy, hogy top csapat marad (magyar mezőnyben).
oroszlán 2009-12-16 21:23:38
Szerintem a Szeged elég gyenge mostanában, így nem túl meglepő a kiesése...
peterszky 2009-12-16 20:54:06
Szép volt fiúk!
HAJRÁ FRADI!