Hírek

Vereséggel kezdte a válogatott a siracusai tornát

2010. 07. 21.
Hiába vezettünk 1:0-ra, Görögország még az első negyedben fordítani tudott. A második negyed elején még egyenlíteni tudtunk, de a görögök ismét betaláltak, és attól kezdve végig vezettek, végül három góllal nyertek. Egyetlen negyedet sem tudtunk nyerni. Drámai nyilatkozatok most (ahogy mondani szokás: vágatlanul), gólok és fotók csütörtök délelőtt.

Délelőtt jót edzett a csapat a torna helyszínén, a foglalkozás egy része fakultatív volt, de kérték figyelembe venni azt az edzői igényt, hogy lehetőleg a lövőcsel utáni váratlan passzolás legyen a gyakorlás középpontjában. Mondani sem kell, hogy ennek a fiúk eleget tettek.

A görögök elleni meccsek kapcsolatban az a rossz hírünk van, hogy az uszodaépületben még elérhető wifi a medence partjára teljesen elhal, így döntenünk kell, hogy az internetet választjuk vagy a meccset nézzük. Utóbbi esetén a szünetekben, sms segítségével igyekszünk helyzetjelentést adni.

E sorok írásakor a csapat tagjai még csendespihenőjüket töltik a szállodában, érdemes tehát folyamatosan frissítgetni az oldalt, mert amint újabb információhoz jutunk, kiegészítjük ezt az írást. (Például azzal, hogy kik maradnak ki a mai csapatból.)


A magyar válogatott megérkezett a meccs helyszínére. Kemény Dénes nem nevezte a mai találkozóra Bátori Bencét, Gergely Istvánt, Marnitz Gergőt, Mátyás Zoltánt és Vörös Viktort.

Hamarosan közöljük az eddig befejezett mérkőzések eredményét.

Lezajlott az ünnepélyes megnyitó ceremónia. Ez abból állt, hogy a tornán részt vevő csapatok körbegyalogolták a medencét. Magyarországot az első meccsből kimaradó öt játékos képviselte, de így is megadtuk a módját, mert a sort a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István vezette.

A mieink melegítenek. Internet felfüggesztve, jelentések szünetekben.

Az első negyed után 1:2 az állás, pedig Madaras Norbi góljával a mieink vezettek. Szécsi véd.

(Madaras 1:0, Delakasz 1:1, Mylonakisz 1:2)

A második negyedet is a görögök nyerték. 3:5-ös állásnál cserélnek térfelet a csapatok.

(Varga Dénes 2:2, Delakasz 2:3, Mourikisz 2:4, Szivós 3:4, Miteludisz 3:5)

A félidőben Nagy Viktor állt Szécsi helyére a magyar kapuban. A harmadik negyedet is hozták a hellének, megint egy góllal. 5:8 az állás, egy negyed van hátra.

(Afroudakisz 3:6, Madaras 4:6, Ntoskasz 4:7, Hárai 5:7, Mylonakisz 5:8)

(Hosnyánszky 6:8, Miralisz 6:9, Delakasz 6:10, Varga Dénes 7:10, Mylonakisz 7:11, Varga Dénes 8:11)

Végeredmény:

MAGYARORSZÁG-GÖRÖGORSZÁG 8:11 (1:2, 2:3, 2:3, 3:3)
Siracusa, Olaszország. v.: Borrel (spanyol), Severo (olasz)
Magyarország: Szécsi - Bundschuh, Madaras 2, Varga Dénes 3, Vámos, Hosnyánszky 1, Hegedüs, Szivós 1, Varga Dániel, Biros, Kis G., Hárai 1, Nagy V. (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Görögország: Tsalkanisz - Mylonakisz 2, G. Foudoulisz, Miralisz 1, Delakasz 3, I. Foudoulisz, Afroudakisz 1, Doskasz 1, Mourikisz 2, Miteludisz, Gounasz, Kolombosz 1, Flegkasz. Szövetségi kapitány: Doumpasz
Gólok - emberelőnyből: 2/6, ill. 5/7
Gólok - ötméteresből: 1/1, ill. -/-

VLV-FOTÓK:


Magyarország-Görögország, Siracusa

VLV-VIDEÓK:

1:0 - Madaras első gólja

1:1 - Delakasz első gólja

1:2 - Mylonakisz első gólja

2:2 - Varga Dénes első gólja

2:3 - Delakasz második gólja

2:4 - Murikisz gólja

3:4 - Szivós gólja

3:5 - Miteludisz gólja

3:6 - Afrudakisz gólja, ötméteres

4:6 - Madaras második gólja

4:7 - Ntoszkasz gólja

5:7 - Hárai gólja

5:8 - Mylonakisz második gólja

6:8 - Hosnyánszky gólja

6:9 - Miralisz gólja

6:10 - Delakasz harmadik gólja

7:10 - Varga Dénes második gólja

7:11 - Mylonakisz harmadik gólja

8:11 - Varga Dénes harmadik gólja

A Kemény Dénessel, közvetlenül a mérkőzés után készített interjú alatt az olasz-orosz meccs bemelegítése zajlott. Az egyik lövés telibe találta a kameránkat tartó állványt. A kijelző elsötétült, az interjú félbeszakadt, de a kamera nem sérült meg, így a beszélgetést be tudtuk fejezni. Késő éjjel, a videók szerkesztésekor derült ki, hogy a "becsapódás" előtt rögzített anyag hibás, így azt nem tudjuk bemutatni. Emlékezetből idézzük Kemény Dénes szavait. Összefoglalóan úgy fogalmazott (és ez szó szerinti idézet): "Az a csapat, amelyik így vízilabdázik, nem érdemli meg a győzelmet még a görögök ellen sem". 

A szövetségi kapitány sorolta a hibákat, kiemelve, hogy könnyedén elkerülhető gólokat kaptunk, s hogy a kapustól kezdve valamennyi poszton gyenge teljesítményt nyújtottunk. Mint fogalmazott, nem lehet a fiatalok nyakába varrni a meccset, senki sem volt, aki fel tudta volna rázni a társaságot, emiatt az egész mérkőzésen megfeszített erővel a felzárkózásért kellett küzdeni. Volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy még menthető a meccs, de ez a fontos előny is kimaradt... (És innen már megvan a videónyilatkozat).


Kemény Dénes nyilatkoztata - töredék


Nagy Viktor nyilatkozata


Varga Dénes nyilatkozata


Biros Péter nyilatkozata


Szécsi Zoltán nyilatkozata


Madaras Norbert nyilatkozata


A torna első fordulójának további eredményei:

A csoport

Németország-Kazahsztán 14:9 (2:1, 6:4, 4:3, 2:1)
Siracusa, Olaszország. v.: Dykman (szerb), Rotsart (amerikai)
Németország: Fischer - Naroska, Schroedter 1, Miers, Stamm 1, Politze 2, Bukowski, Robing 1, Kreuzmann 4, Oeler 4, Schlotterbeck 1, Pickert, Schulz. Szövetségi kapitány: Stamm
Kazahsztán: Anissimov - Shmider, Gaidukov 2, Gubarev 5, Panfili 2, Pilipenko, Shakenov, Ukumanov, Zhilyayev, Ruday, Manafov, Fenochko, Demchenko. All. Drozdov. Szövetségi kapitány: Drozdov
Gólok - emberelőnyből: 4/8, ill. 6/14
Kipontozódott: Naroska, Schroedter

USA-Kanada 11:6 (3:2, 4:2, 2:0, 2:2) (Feltham 2 gólt lőtt)
Siracusa, Olaszország. v.: Balfanbayev (kazah), Margeta (szlovén)
USA: Moses - Varellas 2, Sharf, Powers 3, Wright, Tyrrell 3, Hopkins 1, Azevedo, Bailey, Hutten 1, Smith, Corcoran 1, Stevens. Szövetségi kapitány: Schroedter
Kanada: Randall, Kudaba 1, Vikalo, Constantin-Bicari 3, Boyd, Robinson, Conway, Feltham 2, Graham, Dakic, Diggle, McElroy, Aleksis. Szövetségi kapitány: Jovanovic
Gólok - emberelőnyből: 5/13, ill. 2/6
Kipontozódott: Robinson, Diggle, Dakics

B csoport

Olaszország-Oroszország 12:5 (4:1, 2:0, 3:2, 3:2)
Siracusa, Olaszország. v.: Koganov (azeri), Kratochvil (szlovák)
Olaszország:  Tempesti - Luongo, Bertoli, Figlioli 2, Giorgetti, Felugo 1, Giacoppo 1, Gallo 3, Presciutti 3, Fiorentini 1, Aicardi 1, Napolitano, Gitto. Szövetségi kapitány: Campagna
Oroszország: Ivanov - Khalturin, Yurchik 1, Ryzhov-Alenichev 3 rig., Zheltovskiy, Antipov, Lisunov, Basik, Novoksenov 1, Vishnyakov, Odintsov, Agarkov, Rastorguev. Szövetségi kapitány: Sobchenko
Gólok - emberelőnyből: 6/7, ill. 0/4
Kiállítva - cserével végleg: Aicardi

A csoportok állása az 1. forduló után:

A csoport:
Németország, USA 3-3 pont, Kanada, Kazahsztán 0-0 pont.

B csoport: Olaszország, Görögország 3-3 pont, Magyarország, Oroszország 0-0 pont.




Hozzászólások

Összesen 34 hozzászólás | Szóljon hozzá Ön is!


hirdetés

Bejelentkezés
 
Kapcsolódó galéria
Kapcsolódó tartalmak
A vízilabdáról minden, az okostelefonodra!
Kiemelt videók
A videólejátszó betöltése folyamatban...
Varga Dénes csavargólja (Mla...
Kiemelt galériák
Összes
Címkék
Tóth Márton élő Jug Dubrovnik olasz bajnokság statisztika Eger Honvéd-Eger góllövőlista vlv-interjú Bátori Bence Szeged Interliga FTC-Szeged Európa-bajnokság EB 2010 Magyar Kupa Zágráb Varga Tamás Vanja Udovicsics Szécsi Zoltán Hárai Balázs Magyar Nemzet vodafone ob-1 Nagy Viktor Steinmetz Ádám Csurka Gergely élő közvetítés Fremantle Mariners-Szeged bajnoki döntő