Hírek

Euroliga, LEN Kupa - eredmények, tudósítások folyamatosan

2010. 11. 13.
Vereséggel kezdte idei szereplését az Euroliga főtábláján a ZF-Eger. A Szeged-Vasas döntetlen lett és ezzel mindkét csapat pontot vesztett. A Fradi hat góllal nyert a címvédő ellen a LEN Kupában. Az Euroliga és a LEN Kupa meccseiről folyamatosan közöljük az eredményeket, miként a gólokat, nyilatkozatokat is.

ELŐZETESÜNK AZ EURÓPAI KUPAHÉTVÉGÉRŐL

Euroliga, főtábla, első forduló

D csoport

November 13., szombat

CNA Barceloneta-Eger 10:9 (3:1, 3:2, 3:3, 1:3)

Barcelona, v. Levin (izraeli), Sztavropulosz (görög)
CNA Barceloneta: Lopez Pinedo, Vrlic, Martin Lozano 1, Csirics 1, Espanol 4, Minguell, Monpeat, Delgado, Valles 3, Fernandez, Roca, De Leray 1, Fandos. Vezetőedző: Santi Fernandez
Eger: Szécsi, Graham, Hosnyánszky 3, Bundschuh, Kis G., Biros 3, Hegedüs. Cs.: Binder 1, Feltham 1, Varga Zs. 1, Kovács G., Petrovai, Kotsidis. Vezetőedző: Gerendás György
Gól - emberelőnyből: 2/4, ill. 1/3
Gól - ötméteresből: 2/3, ill. -

A DigiSport televízió tervezett tévéközvetítése nem jött létre, mert a helyiek nem adták élőben a meccset.

Az Agriasport helyszíni beszámolója szerint a mérkőzés alakulása ez volt:

0:1/1:1/2:1/3:1//4:1/4:2/4:3/5:3/6:3 - félidő - 7:3/7:4/8:4/8:5/9:5/9:6//9:7/10:7/10:8/10:9 - vége

KIS GÁBOR a VLV-nek:

- Nagyon rosszul  kezdtük a mérkőzést és a Barcelona, ez a papíron, meg szerintem valójában is gyengébb csapat az első két negyedben el tudott annyira húzni tőlünk, hogy a végén, amikor jobban játszottunk, már nem tudtuk őket utolérni. Kisebb bírói segítséget kaptak, nyilvánvalóan ennyit jelent a hazai pálya (remélem, hogy hasonló esetben ezt a segítséget majd mi is megkapjuk...), de azt gondolom, hogy az első két negyed játékával vesztettük el a mérkőzést. Ahogy a Szeged ellen jól kezdtünk, most itt ez nem sikerült. A Barcelona van annyira jó csapat, hogy amikor feljöttünk, egy kicsit meg tudott tartani az előnyéből. Ha jól emlékszem, az összes góljukat emberelőnyből és ötméteresből dobták, a fórjaikat nagyon jól használták ki. A mérkőzés első felében mi nem is nagyon jutottunk emberelőnyös lehetőséghez, aztán "elkezdtünk" mi is kapni, meg szerezni, de már késő volt, így rosszul sikerült ez a hétvége.

BUNDSCUH ERIK a vlv-nek:

- Rosszul kezdtünk, sajnos elment az ellenfél pár góllal és a végén bánhattuk, hogy az elejét elrontottuk. Későn ébredtünk és a sok hiba miatt nem tudtunk pontot szerezni, ráfáztunk. Közvetlenül a meccs után nagyon szomorú volt mindenki.

KOVÁCS GÁBOR a vlv-nek:

- Erik szerintem mindent elmondott.... Annyit tennék hozzá, hogy nagyon meleg volt a víz és erre nem igazán lehet felkészülni. Sajnos rosszul játszottunk és bár a víz hőfokán kívül más külső körülményeket is okolhatnék, erről nem szeretnék beszélni. A vége felé kezdtünk feljönni, akkor estünk át a holtponton, de már késő volt.

November 14., vasárnap

Jug Dubrovnik-Primorje Rijeka 12:7 (3:2, 2:1, 4:3, 3:1)
Dubrovnik, v.: Gomez (olasz), Simion (román)
Jug Dubrovnik: Vican, Vranjes, Sutics 2, S. Sukno 2, Jokovics 4, Seman, Markovics, Buslje 2, I. Sukno, Dobud, Drobac, Obradovics 2, Nizsics. Vezetőedző: Elvis Fatovics
Primorje Rijeka: Car, Glavan 1, Paskvalin 1, Krapics, Varga Dénes 1, Frankovics 1, Tiskivski 1, Jelaca, Varga Dániel, Baracs 1, Beltrame, X. Garcia 1, Brala. Vezetőedző: Zoran Roje
Gól - emberelőnyből: 9/4, ill. 4/11
Gól - ötméteresből: -, ill. -

A mérkőzés alakulása:

1:0/1:1/2:1/2:2/3:2//4:2/4:3/5:3 - félidő - 5:4/8:4/8:5/9:5/9:6//10:6/12:6/12:7

VLV-VIDEÓ:


Varga Dénes gólja


Varga Dénes nyilatkozata


Varga Dániel nyilatkozata


A csoport

Szeged-Vasas 9:9 (1:2, 2:2, 3:5, 3:0)
Szeged, v.: Galkin (orosz), Nikolaosz (görög)
Szeged: Baksa - Török, Kayes 1, Varga P., Vindisch, Kiss Cs. 1, Busila, Komlósi 2, Molnár T. 3, Juhász Zs., Younger 2, Somogyi. Vezetőedző: Kásás Zoltán
Vasas: Nagy V. - Decker, Boskovics 1, Katonás 1, Powers 2, Vörös 2, Kiss G. 1, Vámos, Kovács R., Fülöp, Steinmetz B. 1, Takács 1, Hőna. Vezetőedző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 6/14, ill. 5/11
Gól - ötméteresből: -, ill. -
Kipontozódott: Katonás (17.p.), Kovács R. (21.p.), Boskovics (29.p.)
Kiállítva - cserével végleg: Kayes (29.p.), Powers (29.p.)
Sárga lap: Földi László

A hazaiak 5:9-ről mentettek pontot.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL


Szeged-Vasas Euroliga - Iványi Aurél-képek

VLV-VIDEÓK:

(a meccs első szakaszának góljai technikai probléma miatt várhatóan nem lesznek meg)

3:4 - Komlósi első gólja

3:5 - Powers első gólja

4:5 - Younger második gólja

4:6 - Powers második gólja

5:6 - Molnár Tamás első gólja

5:7 - Boskovics gólja

5:8 - Steinmetz Barnabás gólja

5:9 - Vörös második gólja

6:9 - Molnár Tamás második gólja

7:9 - Kayes gólja

8:9 - Molnár Tamás harmadik gólja

9:9 - Komlósi második gólja


Kiss Gergely nyilatkozata


Vörös Viktor nyilatkozata


Molnár Tamás nyilatkozata


Török Béla nyilatkozata

November 14., vasárnap

Primorac Kotor-Jadran Herceg Novi 12:7 (4:2, 4:1, 4:3, 0:2)

Kotor, v.: Teixido (spanyol), Tulga (török)
Primorac Kotor: Radics, Brguljan 3, Csucskovics, Petrovics 1, Trajkovics, Kállay 2, Draskovics 1, Azevedo 2, Pavlovics, Milosevics, Steinmetz Á. 3, Setka, Milics. Vezetőedző: Ranko Perovics
Jadran Herceg Novi: Scsepanovics, Sekulics, Crepulja, Janovics 3, Filipovics 2, Latinovics, Kalinics, Gojkovics, Premus 2, Tesanovics, Filipovics, Kovacsics, Kandics. Vezetőedző: Ivica Tucak

A mérkőzés alakulása:

1:0/1:1/4:1/4:2//6:2/6:3/8:3 - félidő - 8:4/10:4/10:6/12:6//12:7

STEINMETZ ÁDÁM a VLV-nek:

- Nem hittem volna, hogy a múlt heti teljesítményünket meg tudjuk ismételni és öt góllal megverjük a Jadrant, amely most sokkal komolyabban vette a meccset, nem úgy, mint legutóbb, a bajnokin, amikor gyorsan feladták. Jobban is játszottak egyébként. Azért öt góllal legyőzni a Herceg Novit, nagyon nagy dolog, úgyhogy ennek külön örülök és annak is, hogy tevőlegesen hozzá tudtam járulni ehhez a győzelemhez, három góllal, több kiállítás kiharcolásával, védekezéssel, labdaszerzéssel. Egyénileg is sokkal jobb formában vagyok, illetőleg a komoly készülésnek, az egész heti kemény edzésnek meglett az eredménye. Ez egy nagyon jó kezdés volt az Euroligában, megörvendeztettük a szurkolóinkat, akik szép számmal voltak jelen. Legközelebb a Vasassal játszunk és véleményem szerint az lesz a legkeményebb kihívás, ami vár ránk ebben a csoportkörben, és ezt nem csak a személyes érintettség miatt mondom. Nincs is már sok idő addig (december 1-jéig, a szerk), remélem, sikerül addig átmenteni a jelenlegi formánkat. Egy komoly meccsünk lesz még előtte, a Juggal játszunk a Jadranska Ligában, 20-án. És utána jön az első Vasas-meccs. Azt gondolom, hogy ha hasonló színvonalon tudunk játszani, mint ma, akkor lehet keresnivalónk idegenben is.

VLV-VIDEÓK:


Steinmetz Ádám első gólja


Kállay első gólja


Steinmetz Ádám második gólja


Steinmetz Ádám harmadik gólja


Kállay második gólja

B csoport

November 13., szombat

Budva-Vojvodina 9:7 (2:1, 4:1, 2:3, 1:2)

Pro Recco-Volgográd 16:4 (2:0, 5:1, 6:1, 3:2)
Sori, v.: Juhász, Borrell (spanyol)
Pro Recco: Tempesti, Buric, Madaras 1, Nikics 2, Kásás 3, Felugo 1, Filipovics 2, Figlioli 1, Bendek 1, Zlokovics 3, Ivovics, Molina 2, Pastorino. vezetőedző: Pino Porzio
Spartak Volgograd: Fedorov, Finajev 1, Gaidukov, Cheshev 2, Panfili, Jurcsik, Lazarev 1, Irisicsev, Balasov, Rekesinszki 1, Lusinov, Agarkov, Ivanov. Vezetőedző: Vladimir Karabutov
Gól - emberelőnyből: 5/7, ill. 2/3
Gól - ötméteresből: 0/1, ill. 1/1

A mérkőzés alakulása:

2:0//6:0/6:1/7:1/ - félidő - 10:1/10:2/13:2//14:2/14:3/15:3/15:4/16:4

KÁSÁS TAMÁS a VLV-nek:

- Az tény, hogy az oroszok gyakorlatilag a meccs második felétől feladták, de ehhez kellett az is, hogy remekül kezdtünk, lerohantuk őket. Az volt a cél, hogy az elejétől fogva érezzék: itt ma nem lesz sanszuk. Ha a csapatunk nem lezserkedik, hanem mindig odateszi magát, ilyen eredmények is születhetnek. De persze ehhez ma kellett az ellenfél is, aki lélekben túl korán feladta.

- A góljaidról?

- Helyén tudom kezelni őket, a védelmük nem nagyon nehezítette meg a dolgomat, így viszonylag könnyűre sikeredtek.

VLV-VIDEÓK:


Madaras gólja Kásás passzából


Kásás első gólja


Benedek gólja


Kásás második gólja


Kásás harmadik gólja


Madaras Norbert nyilatkozata


Benedek Tibor nyilatkozata


C csoport

November 13., szombat


CN Barcelona-Olympiakosz 10:8 (2:3, 2:3, 2:1, 4:1) (a hazaiaknál Szirányi Balázs nem lőtt gólt)

November 14., vasárnap

Mladost Zágráb-Partizan Belgrád 10:8 (5:1, 2:1, 3:4, 0:2)
LEN KUPA, nyolcaddöntők, első mérkőzések

November 13., szombat

Sintez Kazany-Rokava Koper 9:8 (3:1, 1:3, 3:1, 2:3)

Spandau 04-Brescia 8:19 (1:4, 3:5, 0:4, 4:6) (a hazaiaknál Kuncz Tamás egyszer volt eredményes)

FTC-Cattaro 11:5 (2:3, 3:0, 2:1, 4:1)
Népliget, v.: Delon (francia), Matache (román)
FTC: Mitrovics - Varga I. Zs. 2, Tóth Z., Ágner, Varga T. 1, Misics, Weszelovszky 2, Kunac 2, Szeles 2. Vezetőedző: Ambrus Tamás
Cattaro: Krivokapics - Vicsevics, Vico, Zivkovics, Biter 1, Bjelobrkovics, Barba, Buden, Bebics 4, Paunovics, Doncsics, Vrbica, Pavlovics. Vezetőedző: Mirko Vicsevics
Gól - emberelőnyből: 2/5, ill. 2/9
G
ól - ötméteresből: 0/1, ill. 1/1

VLV-VIDEÓK:

Weszelovszky-ejtés, Krivokapics véd


Varga Tamás ötméteresénél kirúgják a kezéből a labdát

1:0 - Czigány első gólja

1:1 - Bebics első gólja

1:2 - Bebics második gólja

1:3 - Biter Cole gólja

2:3 - Varga Tamás gólja

3:3 - Weszelovszky első gólja

4:3 - Czigány második gólja

5:3 - Varga I. Zsolt első gólja

5:4 - Bebics harmadik gólja

6:4 - Weszelovszky második gólja

7:4 - Kunac első gólja

8:4 - Varga I. Zsolt második gólja

8:5 - Bebics negyedik gólja, ötméteres

9:5 - Szeles első gólja

10:5 - Szeles második gólja

11:5 - Kunac második gólja


Varga I. Zsolt nyilatkozata


Varga Tamás nyilatkozata

Vouliagmeni-Panioniosz 7:9 (0:3, 3:2, 3:1, 1:0)

Galatasaray-Savona 6:10 (2:2, 2:3, 2:2, 0:3)

Florentia-Nagyvárad 11:7 (4:2, 4:3, 2:1, 1:1) (a jegyzőkönyv tanúsága szerint Barát védett, sem Kincses, sem Monostori nem lőtt gólt)
 
November 14., vasárnap

Honv
éd-Kosice 14:8 (4:2, 3:3, 2:1, 5:2)
Kőér utca, v.: Moliner (spanyol), Ramos (portugál)
Honvéd: Gergely - Székely, Mátyás 1, Salamon 2, Bátori 2, Jansik, Szivós 5, Tóth M., Gór-Nagy, Hárai 4. Vezetőedző: Vad Lajos
Kosice: Gogola - Nizny 1, Zatovic, Hrosik 2, Chilkó, Nagy A. 1, Janicek, Baco 1, Grutka 1, Mravik, Kolárik, Famera 2. Vezetőedző: Kaid Róbert
G
ól - emberelőnyből: 3/7, ill. 2/10
Gól - ötméteresből: 5/6, ill. 1/1
Kipontozódott: Chilkó (23.p.), Hárai (30.p.), Zatovic (31.p.)


ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK A MÉRKŐZÉSRŐL

VLV-FOTÓK:


Honvéd-Kosice LEN Kupa-nyolcaddöntő - vlv-képek

VLV-VIDEÓK (vlv és Sport 1 televízió):

1:0 - Szivós első gólja, ötméteres

1:1 - Hrosik első gólja

2:1 - Bátori első gólja

2:2 - Nyizsni gólja

3:2 - Mátyás gólja

4:2 - Hárai első gólja

4:3 - Hrosik második gólja

5:3 - Szivós második gólja, ötméteres

5:4 - Famera első gólja

6:4 - Bátori második gólja

6:5 - Famera második gólja, ötméteres

7:5 - Szivós harmadik gólja

8:5 - Hárai második gólja

8:6 - Baco gólja

9:6 - Szivós negyedik gólja, ötméteres

10:6 - Szivós ötödik gólja, ötméteres

11:6 - Salamon első gólja

12:6 - Hárai harmadik gólja

13:6 - Hárai negyedik gólja, ötméteresből akciógól

13:7 - Grutka gólja

13:8 - Alexander Nagy gólja

14:8 - Salamon második gólja, ötméteres


Szivós Márton nyilatkozata


Gergely István nyilatkozata


Gór-Nagy Miklós nyilatkozata


Hárai Balázs nyilatkozata

Marseille-Posillipo 8:7 (2:2, 2:2, 2:0, 2:3) (a hazaiaknál Tromler Miklós nem lőtt gólt)



Hozzászólások

Legyen Ön az első hozzászóló!


Bejelentkezés
 
Kapcsolódó galéria
Kapcsolódó tartalmak
Kiemelt galériák
Összes
Címkék
Tóth Márton Jug Dubrovnik élő olasz bajnokság statisztika Eger Honvéd-Eger góllövőlista alapszakasz vlv-interjú Bátori Bence Szeged Interliga FTC-Szeged Brescia Európa-bajnokság EB 2010 Magyar Kupa Zágráb Varga Tamás Vanja Udovicsics Szécsi Zoltán Hárai Balázs Magyar Nemzet vodafone ob-1 Nagy Viktor Steinmetz Ádám Csurka Gergely élő közvetítés