Hírek

Edmonton az utolsó kvalifikációs lehetőség Londonra

2010. 12. 15.
Véglegesítette a FINA vezető testülete, hogy a londoni olimpia vízilabdatornájának mezőnye milyen módon áll össze. Ha jövőre, a sanghaji világbajnokságon esetleg nem lennénk dobogón, akkor a londoni részvétel jogát az olimpia évében, a kanadai Edmontonban sorra kerülő tornán harcolhatjuk ki.

A londoni vízilabdatornán 12 csapat vehet részt. A már folyó Világliga-rendezvénysorozat 2011-es szuperdöntőjének győztese lesz az első, aki kivívja a részvétel jogát. (Ezen a tornán Magyarország nem indult. A szuperdöntő Olaszországban lesz.)

A jövő évi sangaji világbajnokság első három helyezettje szintén olimpiai részvevő lesz. Emellett az öt kontinens legjobbja szerez jogot a londoni indulásra, de minket ez semmiképpen nem érinthet, hiszen azt európai helyet Nagy-Britannia veszi el, mint rendező ország. Az ezek után fennmaradó három helyért azok küzdenek majd, akiknek nem sikerült megszerezni a részvételi jogot. E torna helyszínéül jelölték most ki Dubaiban a FINA vezetői a kanadai Alberta államban lévő Edmontont.

(Néhány részlet még nem derül ki a Dubaiból érkezett jelentésekből, például az, hogy ha a sanghaji vb-n dobogós lesz a Világliga korábbi győztese, akkor a vb-negyedik helyezett "lép-e előre" a kvalifikációs rangsorban vagy más szisztémát alkalmaznak.)

Szintén a nemzetközi szövetség vezérkarának üléséről származó hír, hogy Csurka Gergelyt, a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnökét beválasztották a FINA sajtóbizottságának tagjai közé. Gratulálunk!




Hozzászólások

Legyen Ön az első hozzászóló!


hirdetés

Bejelentkezés
 
Kapcsolódó tartalmak
A vízilabdáról minden, az okostelefonodra!
Kiemelt videók
A videólejátszó betöltése folyamatban...
Varga Dénes csavargólja (Mla...
Kiemelt galériák
Összes
Címkék
Tóth Márton élő Jug Dubrovnik olasz bajnokság statisztika Eger Honvéd-Eger góllövőlista vlv-interjú Bátori Bence Szeged Interliga FTC-Szeged Európa-bajnokság EB 2010 Magyar Kupa Zágráb Varga Tamás Vanja Udovicsics Szécsi Zoltán Hárai Balázs Magyar Nemzet vodafone ob-1 Nagy Viktor Steinmetz Ádám Csurka Gergely élő közvetítés Fremantle Mariners-Szeged bajnoki döntő