FACEBOOK

Nagy Viktor súlyos sérülése

Nagy Viktor súlyos sérülése
hozzászólás, 2011.11.12.

Erre az évre elvesztette első számú kapusát a magyar válogatott és a TEVA-Vasas-UNIQA. Nagy Viktor a Partizan Belgrád elleni szerdai BL-meccs első negyedében szenvedett súlyos vállsérülést. Hétfőn megműtik, 6-8 hetes kényszerpihenő vár rá.

Az eset 2:0-as Vasas-vezetésnél történt, Viktor többször bemozdult a lóbára, s amikor a lövést egy védő blokkolta, közben ő előbb balra, majd hirtelen jobbra tett egy gyors mozdulatot. Mint utólag elmondja, azt érezte, hogy kimozdult, majd visszakerült a helyére a válla. Ez volt az a szituáció, amelynél Steinmetz Ádám megúszott, de rosszul kapta a labdát, így a lefordulásból nem lett gól. Nagy Viktor most elmondja, a fájdalomtól csak egy vízfüggönyt látott, tudta, hogy megúszott valaki, megpróbálta szöktetni, de inkább egy közeli játékosnak kellett volna inkább passzolnia, hiszen nem látta jól, hova kell dobnia a labdát.

Kimerevített kép a sérülés utáni első pillanatokból

NAGY VIKTOR a vlv-nek:

- Ezután az adrenalin elnyomta a fájdalmat, bár olykor az egész testemben zsibbadást éreztem. Rossz lett a közérzetem is, gyenge voltam és émelyegtem, ezért meccs után szóltam a Vasas orvosának. Ő vizsgált meg először, s miután a tünetek nem múltak el, pénteken már a kórházban, vizsgálatokkal kezdtem a napot. Dr. Szűcs Attilával ekkor már ott volt Tóni bácsi (dr. Gábor Antal, a válogatott orvosa - a szerk.) és Hangody professzor is. Az MR-vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a porc le van szakadva. Hangody professzor rögtön mondta, hogy meg kell műteni. Hétfőn reggel lesz a műtét.

- Melyik vállad?

- A bal.

- Mit mondtak a gyógyulási időről?


- Hát igen, ez az, ami számomra nehéz, mert 6-8 hetet mondtak, így idén már nem fogok tudni védeni. Úgyhogy nagy bánatomra nélkülem kell kiállnia a Vasasnak a rangadókon. A következő egy hónap alatt ebből öt-hat is lesz. Nagyon sajnálom, nekem nagyon nehéz most, de az a baj, hogy nincs választásom. Hangody professzor azt mondta, hogy muszáj megműteni, nem gyógyul meg magától. Ezúton szeretném megköszönni a Vasasnak, hogy támogatnak, s megértik, hogy a pályafutásom folytatása érdekében kés alá kell feküdnöm. Tudom, hogy hiányozni fogok és ezt nagyon sajnálom.

- Mennyire gátol a sérülés, mennyire vagy korlátozva a rendes mozgásban, a hétköznapi életben?


- Gátol sajnos, például a kocsiajtót bal kézzel nem tudom kinyitni, a cipőmet alig tudom bekötni és az öltözködésben is gondot okoz. Ezért is fontos minél előbb megműteni, hogy minél hamarabb fel tudjak épülni.

- Elmondták, hogy mit fognak csinálni a beavatkozás során?


- Tudtommal artroszkóposan fognak "bemenni" és aztán többet fognak látni. Beszéltek nekem bizonyos sebészeti technikákról, hogy súlyosabb esetben mit "vetnek be".

- Meddig kell bent maradnod?

- Hétfőn fekszem be, kedd reggel már elvileg el is engednek.

- Szorítunk és mielőbbi gyógyulást kívánunk, Viktor!

(Lejegyezte: Tina)


A sérülés pillanatait megkerestük a Sport Televízió közvetítésében. Kivágtuk és lassítottuk is az ominózus jelenetet.



3 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret34458
2011.11.12. 23:54

Még nézni is fájt. Mielőbbi felépülést!

Tomute hozzászólása
Tomute34455
2011.11.12. 19:31

Jobbulást Viktor!!! Hajrá magyarok, hajrá Eger!

Rebo hozzászólása
Rebo34451
2011.11.12. 16:48

Mielőbbi teljes gyógyulást Viktor ! Veled vagyunk !