FACEBOOK

Ez volt 2011 - az év fontosabb fejleményei

Ez volt 2011 - az év fontosabb fejleményei
hozzászólás, 2012.01.03.

Íme, mi minden történt sportágunkban 2011-ben. Összeállításunk a vlv hírei alapján - a részletek megismerhetők a klikkelés után.

JANUÁR

Kemény Dénes 16 játékost hívott meg az év első (még "külföldiek" nélküli) edzőtáborozására. Abszolút újonc Fülöp Bence és Salamon Ferenc

Vereczkey Zoltán személyében új elnököt választott a klubok érdekeinek érvényesítését ellátó Liga

A FINA bejelentette, hogy 2010-ben Vanja Udovicsics, a szerb válogatott csapatkapitánya volt a világ legjobb vízilabdázója

Megműtötték Szécsi Zoltán térdét. A kapusnak mintegy két hónapot kell kihagynia

Botránnyal ér véget a Montenegrói Kupa versenysorozata. A döntőben elvileg a Budva nyer, de jogosulatlanul szerepeltette Darko Brguljant, így óvás után a Primoracé a cím. Ezzel Steinmetz Ádám és Kállay Márk kupagyőztes

Vámos Márton kapta a Héraklész-díjat, ő volt 2010 legjobb utánpótláskorú vízilabdázója


FEBRUÁR

Súlyos ujjsérülést szenvedett az FTC-Savona LEN Kupa-mecsen és több hónapos pihenőre kényszerült Varga Tamás

A heol.hu-nak adott Halmos Péter-interjúból kiderül, hogy az egri vezetés elégedetlen a csapat hozzáállásával, ezért anyagi szankciókat alkalmaz: a játékosok és az edzők következő hat havi béréből jelentős összeget tartanak vissza

Az Euroliga főtáblájáról továbbjutott Vasas a legjobb nyolc között a Pro Reccót, a Mladost Zágrábot és a Primorje Rijekát kapta csoportellenfélként

Széteső játékkal kínos vereséget (13:6) szenved a Vasas Rijekában, az Euroliga-negyeddöntők első mérkőzésén (a később töréntek ismeretében azt mondhatjuk, a Primorje "túlnyerte magát" és könnyen lehet, hogy ez a nagyarányú győzelem okozta végül, hogy nem jutott be a Final Fourba)

Az ausztrál válogatottban bemutatkozik a Volvo Kupán Balczer József, aki magyar származású és az UTE "idegenlégiósa"

Elindul a vodapolo, a Vodafone vlv-hírekre alapozott vízilabdás hírszolgáltatása, amelyet ingyenesen letölthető programmal vehetnek igénybe az androidot és iphone-t használók

A magyar válogatott simán, 11 góllal nyeri első idei mérkőzését Debrecenben, Kanada ellen. A római vb óta első alkalommal játszik Kiss Gergely, s a pekingi olimpia óta először Kásás Tamás

Magyarország három győzelemmel nyerte meg a Volvo Kupát, amelynek ezúttal a miskolci Kemény Dénes uszoda adott otthont

Varga Dénes, a Primorje Rijeka játékosa 12 mérkőzésen lőtt 30 góljával a Jadranska Liga alapszakaszának gólkirálya lett és az újságírók szavazatai alapján a legjobb játékos címet is ő érdemelte ki


MÁRCIUS

A Groupama-Honvéd drámai küzdelemben, hosszabbítás után elvesztette a Pananiosszal szembeni páros mérkőzést, így nem jutott be a LEN Kupa döntőjébe

A március 15-i ünnepek alatt ellopták Kemény Dénes egyik személyes emlékét, azt a trófeát, amit a szövetségi kapitány az 1999-es firenzei magyar EB-győzelem után kapott az olasz belügyminisztertől

Madaras Zétény testvért kapott, március 18-án, a genovai San Martino kórházban megszületett Madarasék második fia, akit Ágostonnak hívnak

A címvédő Pro Recco nyerte az Olasz Kupa négyes döntőjét, s ezzel zsinórban hatodik alkalommal hódította el a trófeát


ÁPRILIS

Steinmetz Ádám nyaksérülésének hagyományos kezelése nem bizonyult eredményesnek, így műtéti beavatkozársra volt szükség. A porckorong-műtét után hosszú, több hónapos lábadozás várt az olimpiai bajnok játékosra

Rijekában nagy meglepetésre a montenegrói Herceg Novi nyerte a Jadranska Liga négyes döntőjét

A Pro Recco pontvesztés nélkül nyerte meg az olasz bajnokság alapszakaszát

Első alkalommal szenvedett vereséget a Partizan Belgrád az Interliga nemzetközi klubbajnokság történetében - Szolnokon

Megjelent Endrei Judit könyve, a Kemény üzenetek

A Föld Napja alkalmából nagy sajtóérdeklődés mellett fákat ültettek egy Városmajor utcai óvoda kertjében vízilabdázóink. Itt jelentették be azt is, hogy nászajándékot küld a magyar szövetség Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjére

Bátori Bence kapta a legjobb utánpótláskorú férfi vízilabdázónak járó Szalay Iván díjat

A Savona a görögországi 9:9-es döntetlen után hazi pályán kiütötte a Panionioszt és megnyerte a LEN Kupát


MÁJUS

A Kölcsey Ferenc Gimnáziumban megkezdte érettségijét Vámos Márton, a válogatott és a Vasas balkezes játékosa

A Pro Recco, a Mladost Zágráb, a Partizan Belgrád és a Budva jutott be az Euroliga négyes döntőjébe. A negyeddöntő csoportmérkőzések utolsó fordulójában a már kiesett Vasas a Komjádiban döntetlent játszott a Varga testvérekkel felálló Primorje Rijekával, s ezzel a horvát csapatot elütötte a továbbjutástól

Ünnepélyes külsőségek között beiktatták a vizes sportágak halhatatlanjai közé az International Swimming Hall of Fame 2011. évi kitüntetettjeit. A sportág panteonjának tagja ezentúl Ian Thorpe ausztrál csodaúszó és Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatottat zsinórban háromszor olimpiai győzelemre vezető szövetségi kapitány is.

Kialakult a sanghaji világbajnokság menetrendje

Az izlandi Reykjavíkban bejelentették, hogy Budapest nyerte el a 2014-es EB rendezési jogát. A magyar főváros pályázata Isztambullal szemben diadalmaskodott.

Kettős győzelemmel a Szeged csapata szerezte meg a Vodafone OB-1 bronzérmát a Honvéddal szemben, ezzel megismételte egy évvel korábbi eredményét

Fennállásának 101 éves történetében először szerzett bajnoki címet az Eger férfi vízilabda-csapata. A ZF-Eger drámai csatában, összesítésben egyetlen gól különbséggel győzte le a címvédő Vasast

Kemény Dénes 19-tagú vb-keretet hirdetett, amelyben négy játékos háromszoros olimpiai bajnok (Biros, Kiss G., Kásás és Szécsi)

A Pro Recco viszonylag simán nyerte az olasz bajnoki finálé harmadik, mindent eldöntő mérkőzését és ezzel kevesebb mint százéves története során huszonötödik alkalommal hódította el a bajnoki címet

Steinmetz Ádám Kotorból visszaigazolt a Vasas csapatához

A Jug Dubrovnik hosszabbítás után győzött Rijekában és ezzel 3:1 arányban megnyerte a horvát bajnoki döntőt a Primorje Rijekával szemben

Jászberényi Gábor csapata, a Montpellier megnyerte a francia bajnokság alapszakaszát

Egerben sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Halmos R. Pétert Bárány Attila váltja az ügyvezetői székben. Marad a Szécsi, Biros, Hosnyánszky olimpiai bajnok trió. Kisebb költségvetéssel a címvédés és sorsolástól függően a jó Euroliga-szereplés cél

Első horvátországi szezonjának végén a harmadik egyéni díját nyerte Varga Dénes, a Primorje Rijeka olimpiai bajnok játékosa. A vízilabdázók fordulónkénti értékelésének végeredményeként a horvát bajnokság legjobb játékosa címet is ő érdemelte ki, ezzel ebben az esztendőben övé lett az úgynevezett Sárga Sapka (Zuta Kapica)

A Margitszigeten megkezdte felkészülését a magyar férfi vízilabda-válogatott a júliusi sanghaji világbajnokságra, s egyben a jövő évi londoni olimpiára

Eldőlt, hogy nem halasztható a magyar válogatott első számú centerének porckorong-műtétje, Kis Gábor így nem vehet részt a csapat nyári munkájában, vagyis hiányozni fog a sanghaji világbajnokságról. A vb-re készülő keret a kiesése után nem bővült, 18-an folytatták a munkát

A vízilabda-társadalom képviselői az MVLSZ évi rendes közgyűlésén Nemzeti Vízilabda Akadémia és Sportközpont létrehozását kezdeményezték


JÚNIUS

Kemény Dénes, a Prima Primissima sportkategóriájának 2006. évi kitüntetettje - élve e címen szerzett jogával, - hét sportolót jelölt a sport kategória 2011. évi díjára. Valamennyien vízilabdázók és valamennyien háromszor nyertek olimpiát a magyar csapat tagjaként

Óriási meglepetésre a Partizan Belgrád simán legyőzi a Pro Reccót az Euroliga Final Four római döntőjében

Kásás Zoltánnal nem hosszabbított szerződést a Szeged Beton VE vezetése, a bronzérmes csapatnak új edzője lesz - jelentették be

Sajtótájékoztatón ismertették Egerben a bajnoki címvédő új játékoskeretét. A klub költségvetése 15-20 százalékkal csökken, viszont a sportág legtehetségesebb fiataljai közül többen is a hevesi fővárosba igazolnak

Tizenhárom gólos győzelem Dublinban, a közös edzőtábozozás tervébe illesztett első barátságos meccsen Nagy-Britannia válogatottja ellen - telt ház, sok magyar szurkoló előtt

A második dublini meccsen is 13 góllal nyerünk

Kásás Tamás a vlv-hez eljuttatott írásos nyilatkozatban jelenti be, hogy visszavonul a válogatottságtól

A magyar válogatott saját pénzügyi keretéből vendégül látta a csapat szponzorait

Fodor Rajmund csapata, az Al Ittihad nyerte Szaud-Arábia bajnokságát

A kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás egy évre a Debrecen Fujitsu játékosa lesz

Átfogó közvélemény-kutatásba kezdett egy szakemberekből álló csoport Gergely István vezetésével. A cél annak felmérése, hogy a nagyközönség milyen vízilabdát szeretne látni

Az ország 30 utánpótlásedzője között szétosztották azt a 2 millió forintot, ami a Volvo Kupa névadó szponzorának felajánlásából jött össze: a Volvo minden magyar gól után 50 ezer forintott fizetett be a kasszába

Kihirdette az augusztusi görögországi világbajnokságra készülő U20-as utánpótlás-válogatott keretet Székely Bulcsú, a korosztály munkájáért felelős vezetőedző

Közönségszórakoztató játékkal magabiztos győzelmet aratott a magyar válogatott Kaposváron Ausztrália nemzeti csapata ellen

Háromgólos győzelem Spanyolország ellen - így rajtolt a magyar válogatott a korfui nemzetközi felkészülési tornán. Csapatunk azt is elbírta, hogy mindhárom, javunkra megítélt ötméterest elhibázzuk

Az orosz válogatottat is legyőzte a sanghaji VB-re készülő magyar csapat Korfun, a Samartzidis Kupa második napján

A magyar válogatott magabiztos játékkal győzte le a házigazda görög csapatot és ezzel megnyerte a Samartzidis Kupát. A gólkirály Biros Péter lett nyolc találattal, s ugyancsak a magyar csapatkapitányt választották a torna legjobb játékosának

Szerbia válogatottja Firenzében, a Világliga Szuperdöntőjében szoros mérkőzésen legyőzte Olaszországot és ezzel megvédte tavaly megszerzett címét, s biztosította helyét a jövő évi londoni olimpia mezőnyében

A három olimpián is szerepelt, 44 éves Vincze Balázs lett Kásás Zoltán utóda a Szeged Beton kispadján. A hírt Körtvélyessy Péter, a klub elnöke közölte

Kemény Dénes a vlv-n keresztül kihirdette a sanghaji vb-n részt vevő 13 tagú magyar csapat névsorát

Lapunk - több forrásból is megerősített - híre szerint a Pro Recco a következő évi klubszezonban indul a Jadranska Ligában

Jenson Button, Forma-1-es világbajnok a Margitszigeten - óriási sajtóérdeklődés mellett - meglátogatta a sanghaji világbajnokságra készülő magyar vízilabda-válogatottat


JÚLIUS

Martin György, a szövetség elnöke egy interjúban elmondja: a sanghaji döntőbe várja a magyar férfi válogatottat

A görögök elleni győzelemmel startolt a magyar válogatott a margitszigeti Vodafone Kupán

A németek ellen is győzelem, s ezzel már két mérkőzés után megnyertük a Vodafone Kupát

Az oroszok ellen már gálázott a csapat. A torna legjobb játékosa Hárai Balázs, a legjobb kapus Nagy Viktor lett

Idén először veszített pontot a magyar válogatott: döntetlen a görögök ellen a leányfalusi strandon

Súlyos betegség következtében, 60 éves korában meghalt Körtvélyessy Péter, a Szeged Beton vízilabda-egyesület elnöke.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott elsöprő fölénnyel nyerte az Index szavazását, minden idők legjobb csapata az olvasóktól egyedül több szavazatot kapott, mint az elmúlt öt évben harmadszor BL-győztes Barcelona és a Jordan-Pippen-Rodman féle Chicago Bulls

Úton a vb helyszíne felé, Szingapúrban nem hivatalos, barátságos mérkőzésen a magyar válogatott egygólos győzelmet aratott a szerbek felett

Egy nappal később az ausztrálokat vertük hét góllal ugyanott

Megérkezett a világbajnokság színhelyére a magyar válogatott

Izgalmas mérkőzésen, az utolsó negyedben kétgólos hátrányból fordítva legyőztük Montenegrót a sanghaji vb nyitómeccsén

Megerőltetés nélkül hozta a kötelező győzelmet Kazahsztán ellen a magyar válogatott második vb-csoportmeccsén

A spanyolok legyőzésével csoportelsőként jutott a világbajnokság legjobb nyolc csapata közé a magyar válogatott

A negyeddöntőben izgalmas meccsen, egy góllal legyőztük az olimpiai ezüstérmes USA csapatát. Ezzel Magyarország olimpiai kvótát szerzett férfi vízilabdában. Az elődöntőben Szerbia következik

Négygólos vezetésről, hosszabbítás után kikaptunk Szerbiától a VB elődöntőjében

A bronzmeccset elvesztettük a horvátok ellen. A döntőt Olaszország nyerte Szerbiával szemben, hosszabbítás után


AUGUSZTUS

Madaras Norbertet és a világbajnok olasz csapat félig magyar játékosát, Alex Giorgettit beválasztották a vb all star-csapatába

A vlv a magyar szövetség elnökének tiltakozó levelével együtt közzétette Biros Péter vb-negyedik helyért kapott oklevelének másolatát. A dokumentumból kiderül, hogy a magyar játékosoknak a FINA vezetői a Honduras Köztársaság állampolgáraként gratuláltak a világbajnokságon elért helyezéshez. A baki óriási felzúdulást vált ki a magyar közvéleményben

A sanghaji vb-n 7. helyen végzett montenegrói válogatott irányítását a Primorac Kotor volt vezetőedzője, Ranko Perovics veszi át Petar Porobicstól

A világbajnok Alex Giorgetti Budapesten ünnepli meg élete legnagyobb sikerét, s hosszabb interjút ad a vlv-nek

Nagy csalódást okozva csak a 9. helyen végzett a shenzeni Universiadén a magyar főiskolai válogatott, amelynek gerince az utánpótlás vb-re készülő nemzeti csapat volt

Újpesten Szobrot avattak Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó emlékére

Biros Péter megdöntötte eddigi rekordját és 22 kilogrammos pontyot fogott a palotási tónál


SZEPTEMBER

A Kópé sportegyesület négy korosztályhoz tartozó sportolóinak leigazolásával újjáalakult az MTK vízilabda-szakosztálya

Kemény Dénes címzetes egyetemi docens lett a Kaposvári Egyetemen

A Szolnok csapata nyerte a Debrecenben megrendezett felkészülési klubtornát a Debrecen, a Vasas és a Nagyvárad előtt

A 8. helyen végzett a magyar válogatott a voloszi U20-as világbajnokságon

Két meccs között megnősült Varga Tamás, a Debrecen kétszeres olimpiai bajnok játékosa

Kemény Dénes elkészítette a londoni olimpiáig tartó időszak felkészülési tervét

A Szeged a Posillipóval azonos pontszámmal, veretlenül jutott tovább a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe a kotori első csoportkörből

Molnár Tamás - akárcsak 2010-ben - idén is máltai bajnoki címet szerzett a szigetország nyári bajnokságának végén, a Neptunes színeiben

Szécsi Zoltán megnősült

A magyar válogatott hatodik helyen végzett a rijekai ifjúsági Európa-bajnokságon

Másfél hónappal a sanghaji vb után megkapta a magyar játékosoknak készített új, immár hibatlan okleveleket a magyar szövetség

Jogosulatlanul szerepelt a Debrecen-BVSC Theodora Magyar Kupa mérkőzésen Varga Tamás, ezért a meccseredményt a szövetség illetékes bizottsága megváltoztatta, aminek következtében a Debrecen helyett a BVSC került a versenysorozat negyeddöntőjébe

Az MVLSZ elnökségének döntése alapján Horkai György veszi át a férfi utánpótlás-válogatottak vezetőedzői teendőit

Megműtik Varga Dániel jobb kezét, amelyben szalagszakadást állapítottak meg. A gyógyulás a késői diagnózis és beavatkozás miatt tovább tart

Stefano Tempesti vállműtét miatt hosszabb pihenőre kényszerül, távollétének idejére Madaras Norbert veszi át a csapatkapitányi teendőket a Pro Recco nemzetközi gárdájában

Újabb esküvő a Varga-családban, Hollósi Tímea és Varga Zsolt összeházasodott


OKTÓBER

A Honvéd-játékosok Tbilisziben összeszedett vérhasgyanús megbetegedése miatt el kell halasztani a Vasas-Honvéd bajnoki mérkőzést

A Szolnok és a Honvéd is csoportelsőként jutott tovább az Eurokupa második selejtezőköréből

A kanadai válogatott partnereként Floridában edzőtáborozott az Eger csapata

Nagy felzúdulást keltő javaslatairól ad interjút a vlv-nek Markovits László, a Vasas SC elnöke. Az írásra reagál Gergely István, Steinmetz Ádám, Varga I. Zsolt és Benedek Tibor

A Bajnokok Ligája főtáblájának zágrábi sorsolásakor egy csoportba kerül mindhárom magyar klub. Így legalább egy biztosan továbbjut, de legfeljebb kettő kerülhet a legjobb nyolc közé

A Szeged hatalmas bravúrt hajtott végre, s a címvédő otthonából, Belgrádból hozta el a három pontot a BL-főtábla első körében. Ezzel erősítette annak lehetőségét, hogy két magyar csapat jusson tovább a csoportból

A FINA közzétette a londoni olimpia vízilabdatornáján szereplő játékvezetők tervezett listáját. Azon bírók helye biztos, akik már kvótával rendelkező országból érkeznek. Így végleges, hogy hazánkat Juhász György képviseli a vízilabdatorna bírói karában

Az USA győzött Guadalajarában, a Pánamerikai Játékok férfi vízilabdatornájának döntőjében, s ezzel londoni kvótát szerzett. Az ezüstérmes Kanada olimpiai selejtezőre kényszerül

Súlyos kézsérülést szenvedett a gerincműtétjéből épphogy felépült Kis Gábor, akinek a műtét utáni hosszadalmas gyógyulási idő miatt minden bizonnyal ki kell hagynia a januári Európa-bajnokságot


NOVEMBER

A vlv hozza elsőként nyilvánosságra az uszodákban már terjedő hírt: a Honvédnak komoly anyagi problémái vannak, a játékosok lassan megélhetési gondokkal kénytelenek szembenézni

A világbajnok olasz válogatott és a Pro Recco lassan már pályafutása során legendává váló kapusa lett a 2011. év legjobb vízilabdázója Európában, a szövetségek szavazatai alapján

A Theodora Magyar Kupa elődöntőjében a Honvéd ugyanúgy búcsúztatja a Vasast, mint egy esztendővel korábban

A Szolnok bravúros győzelmet aratott a Sturm Csehov otthonában és továbbjutott az Eurokupa negyeddöntőjébe. A Honvéd nem bírt a Savonával, bár úgy tűnt, sikerül behozni a négygólos hátrányt, de apró hibák végül kieséshez vezettek

A Szeged ezúttal hazai pályán, az Eger ellen nyer, a Vasas otthon játszik döntetlent a Partizannal a BL-főtábla második körében

A januári EB csoportbeosztásakor kiderül: könnyű csoportba kerültünk, ha a nyitómeccsen legyőzzük az olaszokat, megnyílhat az út a közvetlen elődöntőbe jutáshoz. A másik ágon halálcsoport alakult ki horvát, szerb, montenegrói, spanyol részvétellel

Nagy Viktor súlyos vállsérülést szenvedett a Partizan elleni meccsen (amit sérülten védett végig). A műtétnél kiderült, hogy felépülése hosszabb időt vesz igénybe, így biztos, hogy a januári EB-n nem számíthat rá Kemény Dénes

Saját történetében és a Magyar Kupa 1923 óta zajló küzdelemsorozatában első alkalommal nyerte szegedi csapat a Magyar Kupát, miután a Szeged Beton a Szőnyi úton megrendezett idei döntőben 9:8-ra legyőzte a címvédő Groupama-Honvédot.

A Szeged kupagyőztes csapatát ünnepélyes külsőségek közöt fogadták a szegedi városháza előtt

A teljes magyar válogatott átfogó orvosi kivizsgáláson vett részt Kaposváron, az Egészségügyi Diagnosztikai Központban. A tapasztalatokról nyilatkozott a vlv-nek Kemény Dénes szövetségi kapitány

Utánpótlásunk siralmas eredményeinek lehetséges okairól nyilatkozott az Indexnek Horkai György, a fiatal korosztály új felelős vezetője

A Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége - a szövetségi kapitányok javaslata alapján – megválasztotta a sportág 2011-es legjobb játékosait. A felnőtt férfiaknál Biros Péter, az ifjúsági fiúknál Vámos Márton érdemelte ki a címet

Junior Prima Díjat kapott sport kategóriában Hárai Balázs, a magyar válogatott és a Groupama-Honvéd centere

BL: a Vasas megszakította a szegediek hosszú veretlenségi szériáját, az Eger simán kikapott Belgrádban


DECEMBER

A sérüléséből felépült Varga Dániel ismét játszott a Primorje Rijeka csapatában

Filip Filipovics, a szerb válogatott és a Pro Recco balkezese érdemelte ki a világ legjobbja címet 2011-ben

Kemény Dénes a vlv-n keresztül kihirdette 18 tagú EB-keretét, amelynek tagja Kásás Tamás is

Kásás Tamás interjút ad a vlv-nek, visszavonulásának bejelentése óta először nyilatkozik a sajtóban

A vlv megszólaltatta a keret két abszolút újoncát, Decker Attilát és Turzai Gábort, valamint a válogatott kerethez 8 évnyi szünet után ismét meghívót kapott Katonás Gergőt

A Partizan Belgrád nyerte az Európai Szuperkupát

Molnár Tamás neve szerepel a FINA-játékvezetők 2012-es listáján

Kialakult a januári eindhoveni Európa-bajnokság pontos menetrendje

Belgrád nyerte el a 2014-es EB megrendezésének jogát

A Primorje Rijeka nagy csatában, hosszabbítás után, egyetlen elhibázott ötméteressel esett ki a Horvát Kupa zadari elődöntőjében

Varga Dániel és Kis Gábor után a Montpellier játékosa, Kállay Márk is szinte ugyanolyan sérülést szenvedett. Nyár óta húzta, csak most műtötték meg, így a gyógyulási idő is hosszabb lesz

Az Eger bravúros győzelmet aratott a Partizan Belgrád felett, így még esélye maradt a továbbjutásra. Szegeden döntetlen született a Szeged-Vasas BL-meccsen. A Szolnok csak egy góllal kapott ki Kazanyban, így bejutott az Eurokupa elődöntőjébe

Az Eger csapata nyerte a Komjádi Kupát, miután a döntőben meggyőző fölénnyel verte a Ferencvárost

Kialakult a januári Volvo Kupa részletes programja, valamint megvannak a jegyértékesítési információk

Mind az olasz bajnokságban, mind pedig a Jadranska Ligában a Pro Recco vezet a pontvadászat ez évi befejezésekor

Karácsony előtti hosszabb beszélgetést közölt a vlv Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnokkal

A sanghaji világbajnokságon részt vett magyar válogatott. Felső sor, balról jobbra: Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Kiss Gergely, Varga Dániel, Hárai Balázs, Biros Péter csapatkapitány, Szivós Márton. Alsó sor, balról jobbra: Varga II. Zsolt, Gór-Nagy Miklós, Nagy Viktor, Varga Dénes, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert
Magyarország-USA 9:8 (1:3, 3:2, 3:2, 2:1)
Sanghaj, világbajnokság. v.: Koryzna (lengyel), Flahive (ausztrál)
Magyarország: Nagy V. - Gór-Nagy, Madaras 2, Varga Dénes 2, Szivós, Hosnyánszky 1, Kiss G. 1, Varga II. Zs., Varga Dániel 2, Biros 1, Steinmetz Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
USA: Moses - Varellas 3, Hudnut, Powers, Wright, Alexander, Beaubien, Azevedo 1, Bailey 3, Hutten 1, Smith, Buckner. Szövetségi kapitány: Terry Schroeder
Gól - ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Gól - emberelőnyből: 6/11, ill. 3/12
Kipontozódott: Gór-Nagy (30.p.)
Címkék:
évzárás 2011 ez volt