FACEBOOK

Nyugodt készülődés Eindhovenben

Nyugodt készülődés Eindhovenben
hozzászólás, 2012.01.26.

Nyugodt körülmények között készül a csapat a Montenegró elleni pénteki elődöntőre. Konditerem, videónézés és vizes edzés szerepelt a csütörtöki programban. Beck György értékel és megszólal végre Steinmetz Ádám is a vlv kamerája előtt.

Délelőtt egy kis nyújtás a szálloda konditermében, majd közös meccsnézés. A videóprogram alapanyagát Mátéfalvy Csaba készítette, választék volt bőven, a válogatásban a montenegrói válogatott eddigi valamennyi (összesen hat) mérkőzése helyet kapott.

Részleteket természetesen nem tudunk, mint ahogy a csütörtök kora esti vizes edzés is nélkülünk zajlott, ilyenkor már a "baráti kamera" sem kívánatos, hiszen a dolog nagyon éles, ebben a fázisban a válogatott már szinte szó szerint zárt ajtók mögött edz.

Így ezúttal a csapat szállodájában dekkoltunk kicsit, s előbb Beck György csapatvezetőt, majd centerünket Steinmetz Ádit kértük kameránk elé.

VLV-VIDEÓK:


Beck György csapatvezető nyilatkozata

- Beck György csapatvezetővel beszélgetünk a szállodában. Gyuri, arra kérlek, foglald össze az eddigi tapasztalatokat. Mennyire vagy elégedett a csapattal? Menjünk végig az eddigi állomásokon!

- Azt gondolom, hogy csakis elégedettek lehetünk az eddigi eredményekkel, hiszen elértünk gyakorlatilag mindent, amit eddig kitűztünk magunk elé. Nyilvánvaló persze, hogy az utolsó két mérkőzés még hátra van, ami azért ennek az egész túrának a csúcsa, de hát valahol, valamilyen szinten az egész Európa-bajnokság kapcsán az volt a célkitűzés, hogy csapatépítésben megtegyük a következő lépést, integráljuk be újra Kásás Tamást, aki nemrég szerencsésen visszatért a csapatba, és hát legyen egy nagyon komoly felmérés az olimpia előtt, tegyük le a névjegyünket. Én azt gondolom, hogy az eddigi mérkőzéseken ez teljes mértékben sikerült, a csapat egyben van. A fiúk nagyon szépen dolgoztak együtt, ugyanúgy, mint korábban, tehát ez számomra nem olyan meglepő. Fegyelmezetten, csak a mérkőzésekre, edzésekre koncentrálva, és egymást kiválóan megértve, nagyon jó csapatot alkotva eddig kiváló eredményeket értek el.

- Nem először vagy a csapattal ilyen hosszabb "turnén", mindig jó a hangulat, mindig optimisták a fiúk. Érzel-e valami különlegesen mást esetleg, hogy magabiztosabbak, vagy vannak-e jelek arra vonatkozóan, hogy ez egy nagyon összeérett csapat kezd lenni?

- Hát, igazából azt gondolom, hogy a csapat a korábbiakhoz képest is ugyanolyan fegyelmezetten és lelkesen játszik, amit érzékelünk, az nyilván az olimpia közelsége. És hát ugye, amikor beszáll a magyar csapat a vízbe, akkor, ha jól számolom, kilenc olimpiai bajnok száll be tőlünk, és ha körbenéznek, sehol máshol a vízben olimpiai bajnok nincs, ráadásul a kilencből négyen már háromszoros olimpiai bajnokok, egy, Madaras Norbi kétszeres. Tehát látszik az, hogy nagyon komoly tisztelet övezi ezt a magyar csapatot. Ezt valamilyen szinten ők is érzik, érzik a hazai elvárást is, és ennek megfelelően játszanak.

- Milyenek a környezeti körülmények, technikai feltételek, minden megvan-e a nyugodt készülődéshez? Itt nagyon sok csapat van ebben a szállodában, ezt láttam.

- Igen, de végül is én azt gondolom, hogy panaszkodni abszolút nincs okunk. Egy minőségi szálloda, valóban tizenhárom csapat van itt a húszból a szállodában, úgyhogy elég sokat találkozunk más csapatokkal, de azért teljesen külön szinten vagyunk, tehát ilyen szempontból egy "zárt közösséget" alkotunk. Nagyjából tíz percre van, vagy annyira sincs, az uszoda, úgyhogy le tudunk menni bármikor edzésre, minden körülmény adott szerintem a jó szerepléshez.Most van ez a majdnem öt napos meccsszünet, hiszen a legutóbbi éles meccsünk, az a szombat esti görög volt, és a következő a holnap esti Montenegró-meccs lesz. Közben ugye el kellett ütni az időt, de a fiúk a szokásos komoly edzésekkel ezt azért megoldották, és túl vannak a nehezén, hiszen holnap már jön a meccs.

- Magyarországon nagyon nagy a várakozás az elődöntő és a döntő napja iránt. Sokan kerestek minket jegyek miatt. Hány magyarra számítasz? Milyen hangulatra?

- Hát a jegyek valóban elkeltek az utolsó napokban most már gyakorlatilag mi sem tudtunk szerezni, látszik, hogy telt ház lesz. Én azt gondolom, hogy sok magyar szurkoló lesz kint. Az eddigi mérkőzéseinken nem panaszkodhattunk, azt gondolom, hogy nem csak a mérkőzéseken, hanem egyértelműen a parton is mi nyertünk, hiszen messze-messze több volt a magyar zászló, mint bármelyik más. Reméljük, hogy ez az utolsó két meccsen is folytatódik.

- Gyuri, jó munkát kívánok a következő napokra, és ezt a beszélgetést pedig majd a döntő után folytassuk.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Di Giovanni Szandra)



Steinmetz Ádám nyilatkozata

- Szervusz, Ádám! Van egy kis behozni valónk, mert Eindhovenben még nem álltál a VLV kamerája előtt. Kezdjük azzal, hogy elindulunk: csoportmeccs, az olaszokkal játszunk, ott mi történt? Elég meghatározó meccs volt.

- Először is köszönöm az aggódó olvasói leveleket azoknak, akik reklamáltak, hogy álljak végre kamera elé! Ezt most megteszem. És akkor nagyon vissza kell, hogy menjünk… Mint ahogy már említettem, én az olasz meccset nagyon vártam. Világbajnok ellen mindig abszolút megvan a motivációnk játszani, különösen úgy, hogy az olasz csapat most már évek óta ott kopogtat, és nekem még nem sikerült testközelben ellenük játszanom. Ez megtörtént Székesfehérváron, illetőleg most, és nagyon örülök, hogy mind a két helyszínen nagyon magabiztosan játszva, szépen meg is tudtuk verni őket, eléggé jelentős különbséggel.

- Lelkileg ez mennyire szabadított fel titeket? Nyilván azért volt egy kis feszültség előtte, nagy volt a várakozás.

- Én gondolom igen, meg nem csak a várakozás, hanem lehetett látni, hogy ez a mérkőzés dönt majd a csoportelsőség sorsáról – nem lebecsülve ugye a további feladatokat, amik előttünk álltak, de ez volt úgy érzem a kulcsa annak, hogy a célunkat megvalósítsuk, hogy első helyen jussunk tovább a csoportból. Ez ugye később sikerült is. És tudtuk, hogy ezzel meg tudjuk könnyíteni a dolgunkat, azt az utat, amit kitűztünk magunk elé – mármint, hogy bejussunk a döntőbe. Így gyakorlatilag egy meccset tudtunk spórolni, és ezt az időt pihenéssel, regenerálódással, illetőleg taktikai felkészüléssel tudtuk eltölteni. Hasznosan, szerintem.

- Milyen állapotban vagy? Van-e még bármilyen fájdalmad, panaszod, hátráltat-e bármi a játékban?

- Jó állapotban vagyok, remélem ez ki is fog derülni a holnapi, illetve az azt követő mérkőzésen. Ha bármi panaszom lenne, azt úgysem mondanám el :-) Most szerintem erre a hátralévő két mérkőzésre össze kell szorítsuk a fogunkat, igazából most fog eldőlni, hogy meg tudjuk-e a valósítani, amiért végül is egy hónapja küzdünk, hogy ezt az Európa-bajnokságot megnyerjük. Ez egy nagyon fontos cél – most nem beszélve ugye az olimpiáról. De a magyar válogatottnak mindig be kell bizonyítsa, hogy a világ legjobbja – még akkor is, hogy ha ez a világbajnokságon ugyan most nem sikerült, az egy hajszálon múlott. De a sport ilyen, itt egy újabb lehetőség, úgyhogy én bízom benne, hogy mindenki férfimódra nagyon oda fogja tenni magát…

Akkor rátérnék a montenegrói mérkőzésre is mindjárt, gondolom megelőzve a következő kérdésedet. A nyárhoz képest több meghatározó játékosuk is visszatért a csapatba, erősödtek, valamint az edzői, illetve a szövetségi kapitányi poszton is változás történt. A korábbi kotori edzőm, akivel három évig dolgoztam együtt, ő vette át a csapat irányítását. Úgy érzem, hogy motiváltabbak, mint valaha. Megnéztük a görög meccsüket tegnap, és nagyon stabilan játszottak, abszolút fizikálisan és taktikailag is összecsiszolódott, sikerre éhes társaság. Úgyhogy egy nagyszerű ellenfél lesz, és nagyon bízom benne, hogy az ő legyőzésük egy hatalmasskalp lesz, egyben további önbizalom-növelés a döntőre. Nagyon bízom a csapatban! Szerintem nyerni fogunk, mert egyszerűen jobb társaság vagyunk, és jobb csapat is!

- Köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)


Montenegró-Magyarország EB-elődöntő

Péntek, 20.00, M1, vlv, vodapolo, vlv-facebook


EB-ROVATUNK AZ ÖSSZES EDDIGI EREDMÉNNYEL, JEGYZŐKÖNYVVEL


Jelentkezés a VLV facebookos játékára


7 régi hozzászólás

vélemény kisasszony hozzászólása
2012.01.27. 11:05

mármint kb annyi volt a kiállítási arány, nem tudok pontos számot, de kb

vélemény kisasszony hozzászólása
2012.01.27. 11:04

Én egy valamitől félek csak, hogy (megint) nem rajtunk múlik majd, aki látta a csajok meccsét,az sejti miről beszélek 18/5 volt a kiállítási arány ....és nem a javunkra.....

gyurex72 hozzászólása
2012.01.27. 09:45

Nincsenek illúzióim, de megérzésem az van, érem nélkül nem megyünk haza, és ha erre az éremre a Nap is rásüt, akkor ez nagyon fényleni fog. HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!! HAJRÁ FIÚK!!!

szamárhegy hozzászólása
2012.01.27. 08:59

bors, Szerintem tilos lélekben bárki másra készülni, ráadásul ez az edzőváltás érezhetően összerántotta a montenegróiakat, brutálisan kemény meccs lesz, nem fér bele, hogy ne 100%-ig erre figyeljünk. Ma döntőt játszunk, aztán majd látjuk, az olaszokat se írnám le...

bors hozzászólása
bors34903
2012.01.27. 08:07

Lélekben azért már a szerbekre készülni.

toldo hozzászólása
toldo34901
2012.01.26. 23:23

Veletek vagyunk!!!

balzs hozzászólása
balzs34900
2012.01.26. 21:32

Mit lehet ehhez még hozzáfűzni? HAJRÁ MAGYAROK! http://www.youtube.com/watch?feature=player_profilepage&v=m1aTFLyUrkU