FACEBOOK

London - Biros Péter viszi a magyar zászlót!

London - Biros Péter viszi a magyar zászlót!
hozzászólás, 2012.06.16.

Döntöttek a londoni olimpiai és paralimpiai csapat összetételéről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, és az is eldőlt, hogy a játékok július 27-ei megnyitóján Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó viszi majd a magyar zászlót.

A magyar válogatott csapatkapitányát telefonon értük el, nem sokkal azután, hogy az MTI kiadta a hírt: a londoni olimpia július 27-i megnyitóünnepségén, a magyar sportolói küldöttség élén ő masírozhat be elsőként az olimpiai stadionba, kezében a magyar zászlóval.

BIROS PÉTER a vlv-nek:


- Dénestől hallottam először, hogy engem szeretnének felkérni, biztossá most vált, de pár napja már barátkozom a gondolattal,  hogy valószínűleg engem ér a megtiszteltetés.

El kell, hogy mondjam, olimpiai megnyitóünnepségen még soha nem voltam, így nem csak "zászlóvivésben", hanem az ünnepségen való részvételben is ez lesz az első alkalom. Ebben az időpontban mi általában edzünk, s valószínűleg most is én leszek jelen egyedül a csapatból az ünnepségen.


Természetesen nagyon nagy megtiszteltetés ez a feladat, hiszen gyakorlatilag az egész világ látja, hogy ki viszi a magyar zászlót. Szép dolog, örülök is neki, de máris szeretnék mindenkit biztosítani arról:
mi az aranyéremért megyünk és ez a feladat nem fogja elterelni a figyelmemet arról, hogy miért utazunk Londonba...


A MOB közgyűlésének küldöttei határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, helyettese - és a csapatvezető - Molnár Zoltán, a MOB főtitkára lesz. A csapatvezető helyettese Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója. A küldöttségvezetés további tagjai: Magyar Zoltán, Deutsch Tamás, Leyrer Richárd és Tóth Miklós MOB-alelnökök, Mihók Ildikó marketing igazgató, Szabó Bence sportigazgató, valamint Török Olivér sajtóattasé.

A paralimpiai csapatot Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke vezeti, helyettese Tóth Ildikó csapatvezető, a paralimpiai attasé pedig Kovács Brigitta, az MPB gazdasági vezetője lesz.

A magyar sportolók a londoni olimpiára 24 sportágban eddig csaknem 160-an, a paralimpiára 9 sportágban 31-en szereztek indulási jogot, ám ahogy Gömöri Zsolt kiemelte: a parasportolók közül még várnak néhányan szabad kvótára. A végleges nevezéseket az olimpiára a MOB-irodában július 5-ig, míg a paralimpiára augusztus 6-ig a londoni szervezőbizottsághoz (LOCOG) kell benyújtani.

Molnár Zoltán beszámolójában visszautalt a MOB 2009. szeptemberi közgyűlésére, ahol azt tűzték ki célul, hogy 20-22 sportágban induljanak magyarok a londoni olimpián, az éremtáblázaton, valamint a nem hivatalos pontversenyben az ország végezzen az első húsz között, valamint ne legyen magyar doppingeset a játékokon.

"Van esély arra, hogy jobban szerepeljünk, mint Pekingben, ahol három arany-, öt ezüst- és két bronzérmet, illetve 94 pontot szereztünk, amivel az éremtáblázaton a 21., a pontversenyben a 20. helyen végeztünk" - mondta Molnár Zoltán, hozzátéve: az állam részéről tisztességes támogatást kap a sport, az olimpiai bizottság. Kiemelte azt is, hogy a sportolóknak már a kvóta megszerzése is komoly nemzetközi eredményt jelent, és sikerült megfelelő pénzügyi, valamint sportegészségügyi hátteret teremteni nekik.

Jelezte: előfordulhat, hogy az állami kifizetések csúsznak, ugyanakkor a MOB-iroda 24 óra alatt minden esetben előleget tud biztosítani azoknak, akiknek szükségük van rá.

"Ez az egyik előnye, hogy a MOB kezelheti a pénzügyi forrásokat, és csúszások esetén is tudunk fizetni" - tette hozzá a MOB főtitkára.

A közgyűlésen elhangzott, hogy a londoni olimpiai csapat létszámban nem tudja elérni a pekingit (171), így kevesebb lesz a kísérő is. A MOB a jelen állás szerint kicsivel több mint száz edző, sportágvezető, sportegészségügyi szakember részvételét tudja biztosítani. Molnár Zoltán ezzel kapcsolatban kifejtette: a kísérők elosztásának MOB-kritériumai között szerepelt, hogy sportág nem maradjon ellátatlanul, ugyanakkor az érem- és pontszerzésre esélyesek kiemelt figyelmet kapjanak.

A július 27-ei megnyitón Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok (2000, 2004, 2008) vízilabdázó viszi a magyar zászlót.

A tervek szerint a július 27-én kezdődő olimpiára Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő is ellátogat.

Az olimpiai csapat ünnepélyes fogadalomtétele pénteken lesz a Művészetek Palotájában.

MTI/vlv
 

12 régi hozzászólás

balzs hozzászólása
2012.06.23. 12:13

Igen egyetértünk, én is ezt írtam hogy előjelet is jelent, volt szerencsém latint tanulni... :) (Egyébként a latin szótár szerint még kívánságot is jelent.) De a lényeg: Hajrá magyarok!

ladorjan hozzászólása
2012.06.22. 22:39

A lényegben egyetértünk, de ómen (latin): előjel; intő jel; főleg baljóslatú jel (Idegen szavak szótára)

balzs hozzászólása
2012.06.22. 14:44

ladorjan, igazad van hogy írhattam volna magyarul is, de az ómen előjelet is jelent nem csak baljós előjelet és így lehet jó ómen is. Első hozzászólásomnak egyébként az lett volna a lényege hogy szerintem sem számít a babona.

ladorjan hozzászólása
2012.06.22. 13:13

balzs, egyetértek (kivéve, hogy se rossz, se jó ómen nincs, az már magában baljós előjelet jelent). Péter egyébként biztos, nem babonás, személye a feladatra vitathatatlanul a legjobb választás, és ha Németh Imrének sikerült, miért ne sikerülne Birosnak is. A románok elleni edzőmeccs-eredmény(ek) mindennek tekinthető(k), csak ómennek nem.

balzs hozzászólása
2012.06.18. 16:19

Szalus, ez jó kérdés, gondolom csak a közvélemény számára lesz egy héttel később.

balzs hozzászólása
2012.06.18. 16:17

moysi, a csapatkapitányt ritkán szokták kihagyni a csapatból...

Szalus hozzászólása
2012.06.17. 22:59

Ha júli 5-ig kell leadni a nevezéseket, akkor miért egy héttel később lesz kerethirdetés???

Rolling hozzászólása
2012.06.17. 09:43

Még csak annyi kiegészítés, hogy 1908. óta van zászlóvivés az olimpiákon. Azóta csak és kizárólag egyetlen egyszer nyert olimpiát a zászlóvivő. 1948-ban Londonban Németh Imre. Sem előtte, sem utána nem nyert az adott zászlóvivő, pedig szinte mindig vagy olimpiai-, vagy vilgágbajnokok vitték a zászlót. Szóval lehet, hogy már csak babonából sem kéne vízilabdásnak, és esélyesnek vinni a zászlót.

moysi hozzászólása
2012.06.17. 09:05

No de emberek! Honnan tudja a MOB, hogy Biros Peti ott lesz az olimpián? Volt már kerethirdetés?

Rolling hozzászólása
2012.06.16. 15:37

Balzs Nem arról van szó, hogy negatíven befolyásolná Birost a dolog, hanem arról, hogy valami oknál fogva nem nagyon jöttek be a zászlóvívők. Ez lehet babona, lehet átok, mit tudom én. Általában mindig egy nagy esélyes vitte a zászlónkat, és általában nem jól sikerült neki az adott olimpia. Tehát nem Biros személyét érintő a dolog. Ő maximálisan ott lesz a vízben, ebben biztos vaygok.

balzs hozzászólása
2012.06.16. 13:48

Gratulálok Biros Petinek a megtisztelő feladathoz! Rolling felvetésére válaszolva: szerintem Biros mentalitásából kiindulva, ahogy itt is nyilatkozik nem gondolnám hogy ez negatívan befolyásolná akár az ő, akár a csapat játékát, ahogy a 13-as sapka sem (azzal és anélkül is nyert már olimpiát Peti), a csoport sorsolás és a végeredmény között talán inkább lehet logikus összefüggés, de a nehéz csoport remélhetőleg inkább a jó ómenek közé sorolható. Hajrá magyarok!

Rolling hozzászólása
2012.06.16. 13:08

Óriási megtiszteltetés a zászlóvivői szerep, de nagyon nem örülök annak, hogy Londonban Biros kapja ezt az elismerést. Ennek nem Biros személye az oka, hanem az, hogy emlékeim szerint az elmúlt 30 évben a magyar zászlóvivők inkább rosszabbul, mint sikeresen szerepeltek az adott olimpián, és ezért nem örülök , hogy most Biros lesz a zászlóvivő. Remélem, rám cáfol majd a játékával és az elért eredménnyel is, és feleslegesen aggódom, és a rossz ómen nem igazolódik.