FACEBOOK

Ők küzdenek Londonban - Kemény Dénes csapatot hirdetett

Ők küzdenek Londonban - Kemény Dénes csapatot hirdetett
hozzászólás, 2012.07.03.

Kemény Dénes szövetségi kapitány kedden délután, a 17-es keret edzésének elején ismertette játékosaival döntését, vagyis kihirdette a londoni olimpián részt vevő 13 játékos névsorát. Nem utazik Londonba Baksa, Kis Gábor, Katonás és Vámos, de valamennyien részt vesznek a felkészülés utolsó szakaszában.

Kemény Dénes szokás szerint a válogatott honlapján keresztül hozta nyilvánosságra az olimpiai csapat névsorát:

 BIROS PÉTER, HÁRAI BALÁZS, HOSNYÁNSZKY NORBERT, KÁSÁS TAMÁS, KISS GERGELY, NAGY VIKTOR, MADARAS NORBERT, STEINMETZ ÁDÁM, SZÉCSI ZOLTÁN, SZIVÓS MÁRTON, VARGA DÁNIEL, VARGA DÉNES, VARGA TAMÁS.

A fenti névsorban mindössze három olyan játékos szerepel, aki nem érezte még az olimpiai győzelem ízét: Hárai, Szivós és Nagy Viktor.

KEMÉNY DÉNES A VLV-NEK:

- Több játékos esetében is nüanszok döntöttek. Ugyanolyan nehéz volt, mint az előző olimpiákat megelőzően. Mióta a repülő tegnap este leszállt, nem sokat aludtam és egészen ma délutánig csak ezzel foglalkoztam, hogy alapos és átgondolt legyen a döntésem. Maximálisan bízom a játékosokban és remélem, hogy a csapat kijelölése lökést ad a 13-nak. A nem jelöltek mind munkában maradnak, Vámos Márton Dublinba is elutazik a csütörtökön kezdődő tornára, Baksa, Katonás és Kis Gábor pedig a jövő héten csatlakozik újra a csapathoz.

- Miért hoztad előre a döntést, hiszen eredetileg a Vodafone Kupára tervezted kihirdetni a Londonba utazókat?

- Május 14. óta tart a közös munka, május 21. óta pedig a komplett keret készül. Most már júliust írunk, és úgy gondolom, hogy a jó olimpiai szereplés érdekében segítség, hogy ezt a döntést már most meghoztam.

- Katonás és Vámos Cosenzában kevesebbet szerepelt, emiatt a kimaradásuk nyilván kevéssé meglepő. A centerposzt és a kapusposzt esetében milyen szempont alapján hoztad meg a döntést?

- Gratulálok, ez egy nagyon jó kérdés!

- Ennyi?

- Igen.

- Köszönöm a szakmai elismerést, de mi a válasz??

- Csak annyit mondhatok, amit ilyenkor szoktam: azt a 13 játékost jelöltem, akik most meggyőződésem szerint a legjobb magyar válogatottat alkotják. Sokéves tapasztalatom alapján a csapat érdeke az, hogy ennél többet a döntésem hátteréről ne mondjak, nyilvánvaló, hogy ilyen kérdést nem kapnék, hogyha Kásás Tamás és hatéves, Márk nevű kisfiam között kellene, hogy válasszak.

A magyar válogatott szerdán Dublinba utazik, ahol nemzetközi tornán vesz részt a román, a horvát, a brit és a montenegrói válogatott társaságában.

SportKlub Híradó



CSURKA GERGELY BLOGBEJEGYZÉSE A CSAPATHIRDETÉSRŐL


LONDON - A TELJES MENETREND

38 régi hozzászólás

aZegyfejű hozzászólása
2012.07.15. 14:20

Moncsika! \"Keményt le kellett volna váltani Peking után. Egyébként nem az ő érdeme a 3 Olimpia, hanem ezekkel a játékosokkal bárki nyert volna.\" Csak azt az egy apróságot felejted el, hogy ezeket a játékosokat Ő válogatta be a keretbe. Más (köztük Te is, térképész is, és mindenki, aki kritizálta a döntését) mást vitt volna. Ennyi. Ő választott, és az eredmények őt igazolják.

Adrienne hozzászólása
2012.07.13. 09:17

:) 3 olimpiai arany utan leszolni a Keményt olyan,mint amikor a strandon a b?nyarémek kritizalnak egy szex bombat :DDD

pösze hozzászólása
pösze36197
2012.07.04. 22:52

térképész A véleményed nem vélemény, hanem mocskolódás, ráadásul - más is észrevette - kizárólag a Vasasban játszó fiatal játékosok ellen. 20 éves, felnőtt Vasasban, válogatottban játszó játékosokról van szó!!! Törtető, taposó? Nézd már meg ember csak itt a VLV-n a videókat. A kiemelteket, Nyilván oda is csak \"nyalással\" lehet bekerülni....Vámos nyilván nem lőtt meghatározó gólokat és csak \"törtetése\" miatt nyert a Vasas Ob-t, és lett Final Fouros, ahol szintén a nyelvével csapdosta be a Pro Recconak azt a bomba gólt. Fazekas pedig annyira taposott, törtetett és felfelé nyalt, hogy 16 évesen ifi Eb-t nyert, a szerbeknek a döntőben már akkor is gólt is lőtt és ő is szépen termelt a bajnokságban...szerintem te egy lcsalódott játékos/szülő lehetsz, de akkor is ez .elképesztő erre nincs mit mondani(írni).....

tiszavirág hozzászólása
2012.07.04. 22:44

Szolnokon volt egy válogatott mérkőzés nem oly rég ,a románok voltak az ellenfelek,a mérkőzés befejezése után 8 -12 év körüli gyerekek autogramokat kértek,többek közt a szövetségi kapitányoktól is,az egyik kapitány minden harmadik,negyedik gyereknek odaszólt \"Neked nem adok!\" (itt jegyzem meg köztük volt az én gyermekem is),persze próbáltam menteni,és azt mondtam,biztos nagyon siethetett,napok teltek el mig túltette magát, hogy ez történt Vele. Mit gondoltok melyik kapitány volt?

vasasadam hozzászólása
2012.07.04. 22:23

Térképész feltérképezte a magyar vízilabda jövőjét, és a már általa említett következtetéseket vonta le. Az, hogy ismersz valakit, már feljogosít arra, hogy becsméreld?! Biztos te is kimagaslót teljesítettél vízilabdában, de ez a kutyaütő, mindet eldobáló Marci gyerek, akit csak a Keméyn Dénes eröltet, kiszorított a válgatottból. Elolvasom a hozzászólásod, akkor is ha nem tetszik és nem is reagálok minden olyan gondolatra, amivel nem értek egyet, de a Tied, az valami elképesztő. Inkább csinálj egy blogot, és ott irogasd az építő ötleteidet vagy adj ki egy könyvet a \"Modern magyar vízilabda megreformálásáról Térképész tollából középfölde lakóinak\" címmel- én tuti megvenném:)

vasasadam hozzászólása
2012.07.04. 22:22

Térképész feltérképezte a magyar vízilabda jövőjét, és a már általa említett következtetéseket vonta le. Az, hogy ismersz valakit, már feljogosít arra, hogy becsméreld?! Biztos te is kimagaslót teljesítettél vízilabdában, de ez a kutyaütő, mindet eldobáló Marci gyerek, akit csak a Keméyn Dénes eröltet, kiszorított a válgatottból. Elolvasom a hozzászólásod, akkor is ha nem tetszik és nem is reagálok minden olyan gondolatra, amivel nem értek egyet, de a Tied, az valami elképesztő. Inkább csinálj egy blogot, és ott irogasd az építő ötleteidet vagy adj ki egy könyvet a \"Modern magyar vízilabda megreformálásáról Térképész tollából középfölde lakóinak\" címmel- én tuti megvenném:)

jozsi47 hozzászólása
jozsi4736193
2012.07.04. 21:44

Ha kell népszavazást kezdeményezek,hogy már Londonban térképész üljön a magyar vízilabda válogatott kispadján.Segítőik buvar-kn és moncsika.Csak és kizárólag velük és az általuk összeállított válogatottal érhetünk el bármilyen sikert. Magyarok fogjunk össze! Váltsuk le Keményt és jöjjön végre az igazi szakértelem !

ladorjan hozzászólása
2012.07.04. 21:42

térképész, én is segítek, két malomban őrölünk, én a cikkhez szóltam hozzá, te a magyar vízilabdát akarod megváltani! A véleményemet egyébként én is fenntartom.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4736191
2012.07.04. 21:41

Kemény Dénes mondjon le,térképészt a helyére !!!!!!!!

jozsi47 hozzászólása
jozsi4736190
2012.07.04. 21:39

Mondom én,hogy Kemény nem ért már a vízilabdához.De szerencsére itt van nekünk térképész aki ha kell majd megmondja a tutit úgyhogy aggodalomra semmi ok. Azt már most leszögezhetjük térképész szakmailag teljesen megalapozott és tényekkel maximálisan alátámasztott megmondásának köszönhetően,hogy Vámos és Fazekas törtető,nyaló és taposógép,ráadásul buták,nagyképűek és már az is csoda ha nem süllyednek el a vízben.Érdekes módon mindketten Vasas játékosok. Ezzel ellentétben azok a fiatalok akik nem a Vasasban játszanak korrekt,tisztességes,szerény,sokra hívatott játékosok.

vasasadam hozzászólása
2012.07.04. 20:58

térképész! Jól mondod, tudni kell időben abbahagyni! Most például neked a sületlenségek összehordását. Igazoltnak érzed a gondolataidat egy szövegből kiragadott Nagy Viktor kijelentéssel, vagy más alapja is van a Vámos Marcit becsmérlő szavaidnak. Te is bennevoltál egy olimpiai bő keretben 20 éveses, Te is voltál már bajnok ennyi idősen bármiben is. Hogy veszed a bátorságot, hogy összehadoválj itt ilyeneket?! Hajrá Magyark, Hajrá Vasas

ladorjan hozzászólása
2012.07.04. 20:47

térképész tényleg elvetette a sulykot, egy magánbeszélgetésben talán elmegy ez a becsmérlő hangnem, de egy sokak által óriási tehetségnek tartott fiatalt pont a válogatott honlapján leszólni, ízléstelen! A válogatási elv egy olimpia előtt egyébként nem lehet kérdés: célja a lehető legjobb eredmény elérését biztosító csapat kijelölése, amiben a kapitánynak van némi rutinja. A jövő, reményteljes fiataljainak beépítése a ciklus közepének feladata. Lehet persze véleményt mondani, mondjuk, a center- vagy kapus-kérdésről, de az olimpia előtt igenis a remények, és a bajnoki cím legyen a téma, a tanulságok levonását, a magyar vízilabda temetését hagyjuk London utánra.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4736181
2012.07.04. 20:21

Kivettem szabadságot az olimpia idejére,hogy az összes meccset tudjam nézni a tv-ben,de most már bánom.Bánom,mert hála moncsikának most már tudom,hogy nem leszünk dobogósak sem sőt max csak az 5. helyen végezhetünk. Kemény Dénes pedig szálljon le végre a magas lóról, és ha lesz még rá alkalma,hogy valaha is válogatott keretet hirdessen akkor vegye a fáradtságot és a keret kihirdetése előtt kérje ki moncsika,buvar-kn és térképész szakértői véleményét.Elég volt Kemény önhatalmúlag összeállított kereteiből jöjjenek végre a fentebb említett igazi szakértők.

jozsi47 hozzászólása
jozsi4736180
2012.07.04. 20:16

Kivettem szabadságot az olimpia idejére,hogy az összes meccset tudjam nézni a tv-ben,de most már bánom.Bánom,mert hála moncsikának most már tudom,hogy nem leszünk dobogósak sem sőt max csak az 5. helyen végezhetünk. Kemény Dénes pedig szálljon le végre a magas lóról, és ha lesz még rá alkalma,hogy valaha is válogatott keretet hirdessen akkor vegye a fáradtságot és a keret kihirdetése előtt kérje ki moncsika,buvar-kn és térképész szakértői véleményét.Elég volt Kemény önhatalmúlag összeállított kereteiből jöjjenek végre a fentebb említett igazi szakértők.

APREAND hozzászólása
APREAND36178
2012.07.04. 19:14

uraim,uraim, térképész. amit leirtál azok gondolatok és vélemények.A TÉNYEK azok legtöbször jegyzőkönyvbe vannak foglalva.Így az én alábbi soraim meg az előzöek is töbségében gondolatok meg saját vélemények(Tény pl. hogy 32-es a csapat átlag ,ezen nem lehet vitatkozni). nagyon sok igazságot irtál.nagyon sok mindenben egyetértek(külömben én is közelbről látom még ha vidéki OB I-es szerényebb csapatnál is,a jelenlegi vizilabda helyzetét). Igen sok lett a divatból,sikersportágból fakadó vizilabda sportot kedvelők száma.. Ez tény,és az is tény hogy ettől nem látjuk a fától az erdőt. De a az utolsó 12-év világsikerei se születtek igazi \"munkásosztályból nevesincs családból kiemelt\" srácok alkotta csapatból.Sorojuk csak Benedek hogy lett vizilabdás,Kásás miért került látószögbe,a Steinmetz testvéreknek se volt kötődésük... stb. És ez nagyon is rendjén van.Kell is ez,ettől tart itt még most is ez a sportág,(nem mint a foci),mert multbéli nagyaink még mindig részt vehetnek az irányitásban.És haggyák őket.Ők tudják átadni a tudást a viselkedést,ami ennél a sportnál elengedethetetlen(persze más sportnál is,de it főleg).Lásd Faragó,Csapó,Horkai,most már Benedek,Székely Bulcsu...stb. A fő kezdődő probléma amit még soakn nem látnak és érzékelnek,(mert még van valmelyest siker) az valóban az hogy nem merünk fiatalitani időben,és az már szerintem másodlagos(ettől még fontos)hogy honnan merit az épp aktuális edző. Persze az értintettek akik szülők vagy érdekeltek azoknak fáj ha nem pont az ő gyerekük kap lehetőséget.de mondom ez már másodlagos.De jöjjenek a fiatalok!!!Még időben.

Madifan hozzászólása
Madifan36176
2012.07.04. 16:33

Hello, tudja valaki hogy a Vodafone kupán július 15.-én (vasárnap) hány órakor játszunk???

B (régi) hozzászólása
2012.07.04. 11:09

Annak kifejezetten örülök, hogy már most kihirdette a csapatot a kapitány és nem várt vele még egy hetet. Így legalább hosszabb ideig, nyugodtabban és koncentráltabban készülhet együtt a csapat. Korábban szerintem ez is hiányzott a sikerhez. Jó felvetés, hogy ki fog majd hasítani a helyosztókon, de sajnos amíg a fiatalok nem elég érettek, viszont a nagy öregek még bírják, addig kár ezen agyalogni.

APREAND hozzászólása
APREAND36172
2012.07.04. 11:07

Még csak annyit ,hogy pontosan ez miatt én Vámost kivittem volna .A sok \"öreg róka\" mellett nagyon sok tapasztalatot szerezthetett volna,és ennyi klasszis mellett nem veszélyeztetné az esetleges sikert.Viszont már egy fiatal lenne a jövőre nézva akire lehet épiteni. Mert ezután az olimpia után sürgösen el kell most már tényleg kezdeni. De ez persze csak vélemény a döntés mindig az adott edzők kezébe van ,és azt is totdom ők viszik a bőrüket a várába,ha siker ha kudarc.

APREAND hozzászólása
APREAND36170
2012.07.04. 10:47

Tiszta szívből szurkolok a csapatnak. Nagy csoda nem esett a kijelöléskor,ez az én véleményem is. El lehet itt vitatkozni,hogy Szívos vagy Vámos ...stb.De számomra nem ez az aggasztó,hanem emlékezzünk vissza ,Peking után mi volt a jelszó.Emlékeztek?? Jön egy pár gyengébb év mert fiatalitani kell.És ezzel eggyet is értettünk.Ezzel szemben mostani csapat átlag életkor ...mennyi, 32 év. Nos ez az aggasztó!!Persze nem megkérdőjelezve Dénes döntését,mert mindig a legjobbakat kell vinni .ez biztos. Mind kedvenceim a mostaniak félre ne értsetek,és még egyszer mondom csak nagy betüvel HAJRÁ MAGYARORSZÁG.Ide a negyedik aranyat. De nem irigylem Dénes utódját.magassan a léc és félő hogy ezt nem csak az utódja ,de Dénes se tudná már átugrani az elkövetkező években.Hol az utánpótlás,miért nincsenek legalább 3-an 4-en beépitve?Ez itt a nagy kérdés,és nem amin itt sok fórumozó közti vita,hogy Steinmetz vagy Kicsi....

B (régi) hozzászólása
2012.07.04. 10:44

Engem is meglepett a döntés centerposzton, de nem láttam Kicsit játszani a felkészülés során, bő másfél hónap alatt pedig le lehet szűrni, hogy melyik játékos mire lehet képes az olimpián, úgyhogy ez a döntés a kapitány részéről nagy valószínűséggel helyes. A sérülés és a hosszú kihagyás mellett talán a szolnoki igazolás sem tett túl jót Kicsi olimpiai szereplésének. Sajnálom, mert 100%-os állapotban ő a legjobb magyar center szerintem. Katonás Rióra még odaérhet, bár pont olyan idős lesz akkor, mint most Birosék. Az ő olimpiája a fiatalok teljesítményén múlik. Akik között azért vannak olyanok, akik a nagy generáció tagjainak nyomába léphetnek, de utolérni soha nem fogják őket. Egyedül talán Vámos akkora tehetség, mint amilyenek Kásásék voltak. Rióra az én keretem: Madaras, Szivós, Varga Dani, Varga Dénes, Kicsi, Hosi, Hárai, Gór-Nagy, Katonás, Vámos, Török, Salamon, Bátori, Bundschuh, Kayes, Nagy V. Baksa, +1 kapus. Határeset Kovács Gábor, Somogyi, Marnitz Gergő és Tóth Marci, de odaérhet a szolnoki Pásztor, Fazekas Tibi és Erdélyi Balázs is, ha még komolyan gondolja. A +1 kapus lehet Jászberényi vagy Valics Bence is, nem feltétlenül Decker. Katonás kb. úgy járt most, mint korábban Kiss Csaba. Egyébként Kiss Csaba ideje is eljöhet még szerintem.

MS hozzászólása
MS36168
2012.07.04. 08:47

Hiányozik a csapatból Jordi Alba, David Silva. A fiatalok, akik sorozatterhelés végén, az utolsó meccsen is végigszáguldanak 60 métert és döntenek. Xavi meg Iniesta nálunk játszik, talán ez is elég lesz. Volt egy Vámos Marcink, brutális blokkolási és lövő készséggel, ő jöhetett volna Szívós helyett, aki persze mindent tud a játékról oké. Lássuk a csodát Londonban!

DS hozzászólása
DS36166
2012.07.04. 07:23

Köszi dossantos!

qqcska hozzászólása
qqcska36164
2012.07.03. 22:55

buvar-kn ismét Búvár Kund-i mélységekbe süllyedt hozzászólásának színvonalát tekintve... igazából hiányolom, hogy nem durvul be jobban a kevés egri játékos miatt... egyébként szerintem az olimpia után ő (is) megpróbálkozhat a szövetségi kapitány pozícióra pályázni - bizonyíthatja hozzáértését...

kgabber hozzászólása
kgabber36163
2012.07.03. 22:53

A Vámos Marci kivételes tehetség, előtte is, utána is síri csend... Szerintem hiba volt kihagyni, számos olyan játékszituáció és terület van, ahonnét csak ő képes betalálni nagy valószínűséggel egy kiélezett helyzetben, meccseket tudni így eldönteni... Meg hát balkezes...

dossantos hozzászólása
2012.07.03. 22:52

http://www.vodafone.hu/vodafonerol/szponzoracio/vodafone-kupa - és még itt is pár lehetőség

dossantos hozzászólása
2012.07.03. 22:47

DS! voda-kupára jegyek itt: http://tikit.hu/vodafonekupa2012 ill. a voda üzletekben is értékesítenek jegyeket

Gábor hozzászólása
Gábor36160
2012.07.03. 22:16

buvar-kn! Először is ha valami botrányos, az a TE HELYESÍRÁSOD! Értsd már meg, ennek a sportágnak a kicsiny közönsége jellemzően tud helyesen írni...Nem való Neked ez az oldal, írj focikommenteket... Na és Te édes drága moncsika! Eger díszpolgára! Ha egyszer Veled randevúzhatnék ott Egerben a Békafüttyben ... Én halál komolyan kérlek, hogy adj egy esélyt - ne értsed félre! - csupán arra, hogy az Eger egyik BL meccsén ősszel vagy télen együtt, egymás mellett szurkoljunk a Bitskeyben... Bármennyire utálod a Vasast, én CSAK AZÉRT IS NEKTEK fogok drukkolni a Partizán,a Jadran, a Jug, a Rijeka, a Mladost vagy bárki ellen... Várom a leveled a vasaspolo@citromail.hu címre \"ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel \" jeligére... Sportbaráti üdvözlettel: Gábor

im hozzászólása
im36158
2012.07.03. 21:52

Még dobogó sem. Sajnos.

DS hozzászólása
DS36157
2012.07.03. 21:50

Kemény Dénesnek biztos nem volt könnyű és fájdalommentes dolog ezt a döntést meghozni. Gratulálok az olimpiára utazó 13 játékosnak, sajnálom a kimaradókat. Más országban biztos utazók lennének, nálunk ugye a bőség zavara van, két csapatot nem küldhet ki egy ország sem. A Vodafone kupára mikortól lehet jegyet venni?

buvar-kn hozzászólása
2012.07.03. 20:21

Kis Gábor meglepett, mert szerintem jo formában volt és en Vámost sem hagytam volna otthon mert az eddigi egyik sekerünk kulcsa a 3balkezes játékos volt ami egyedülálová tette a csapatunkat .Ami a kapusokat érinti nem meglepö!! Mátéfalvi csak ugy tudta oda toloncolni Viktort a csapatba ,hogy mást kinyomott a válogatotbol!Igaz egypár évébe beletellett de végul sikerult! csak kivancsi leszek milyen eredményhez fog ez vezetni??esetleges 4helyhez mint amit Vbn tudott nyujtani tavaly??Mert ott botrányosan védett mikor igazán megkellett volna mutatni nagy csapatok ellen.

qqcska hozzászólása
qqcska36155
2012.07.03. 20:14

számomra is \"csak\" a centerposzt volt kérdéses - kívülről nem igazán tudtam volna dönteni a 3 srác közül. a kimaradóknak \"fel a fejjel\" vagy valami hasonló, a csapatnak pedig mindent bele! Rolling - Kayes honosításával kapcsolatban volt már / van valami konkrétum, vagy csak a vágyaidat írtad le? (A srác őserő és szépen fejlődik, 2016-ra kellhet...)

Rolling hozzászólása
Rolling36153
2012.07.03. 19:45

Nagyjából ezt a keretet gondoltam én is, egyedül a Kis Gábor - Hárai kettős kérdése volt nyitott. Katonást sajnálom, de ez várható volt. Rossz korban volt rossz helyen. Talán belefér még 2016. neki. A többi kimaradó tuti ott lesz 4 év múlva. Ha már 4 év múlva. Bízva a londoni sikerben, az olimpiát követően ez a mag várható, és nem is lesz rossz csapat. Nagy Viktor, Baksa, Madaras, Vámos, Hosnyánszki, Hárai, Kis Gábor, Varga Dumi és Dani, Szivós, Török Béla, Katonás, Gór-Nagy, Hegedűs, Bátori, Salamon, Fülöp, Bundscusch (és esetleg Kayes, ha úgy alakulnak a dolgok, én szeretném, mert nagyon jó a gyerek, és nincs új-zélandi válogatott). Szerintem itt sem lesz majd könnyű a 13-at kiválasztani.

balzs hozzászólása
balzs36152
2012.07.03. 19:14

Szerintem a kimaradók és még néhány korábbi kerettag fiatalabb játékos (pl. Gór-Nagy, Bundschuh) jövőre már stabil kerettagok lesznek, amikor az (remélhetőleg már négyszeres olimpiai bajnokok) idősebb játékosok visszavonulnak, talán Katonás lehet ebből a szempontból kivétel a kora miatt, de mivel (ha jól tudom 2 évig) ő sem honosítható más válogatottba ez a veszély nem fenyeget hogy nem maradnának magyarok. A 13-as keret szempontjából szerintem Kis Gábor kimaradása meglepő, nem gondoltam hogy Gergely után lesz még 1 már olimpiai bajnok kimaradó, vagy ha igen akkor Steinmetzet tartottam valószínűbbnek. Így már csak azt remélem hogy az utazók 100%-osak lesznek és így is sikerül a zsinórban 4. olimpiai bajnoki cím.

ladorjan hozzászólása
2012.07.03. 18:47

Úgy látom, nem vagyok egyedül a véleményemmel, sok mindent hasonlóan látunk...

ladorjan hozzászólása
2012.07.03. 18:44

Tulajdonképp papírforma-döntés született, és szerintem jó, de nagyon sajnálom a kimaradókat, akik nyilván reménykedtek. Büszkék lehetnek ők is (tudom, nem nagy vigasz), mert nagyon kicsin múlt, hogy nem ők utaznak, de remélem, nem fordul meg egyikük fejében sem, hogy akkor más nemzeti csapatba \"igazolnak\", ugyanis bármelyik másikban stabil játékosok lehetnének. És itt a lényeg, ennyi klasszis játékos nincs az ellenfeleknél, ezért meg kell legyen a negyedik!

katsa hozzászólása
katsa36149
2012.07.03. 18:43

Nagyon örülök a Marcinak, és szurkolok Neki is, hogy végre az Ő nyakában is olimpiai aranyérem ragyoghasson!!!! Kis Gábort sajnálom, de azt hiszem túl sok volt neki a sérülések miatti kimaradás.. majd legközelebb Kicsi, ne bánkódj!! Baksa Lacinak bár vannak jó meccsei, de tét mecseken még nem megbízható, érnie kell, - de jó úton halad! Vámos Marci bár tehetséges, de szintén a tapasztalat hiányzik, de meglesz, efelől nem kételkedek! Katonás Gergő, várható volt ebben e mezőnyben, h kimarad A MAGYAR CSAPATBÓL, viszont sztem bármelyik más nemzeti gárda keretébe beférne, bár tudom, h ez most sovány vigasz lehet Neki! Mindent összevetve nagyon szurkolok A STÁBNAK, - MEGLESZ zsinórban az a 4. OLIMPIAI VÍZILABDA ARANYUNK, efelől nincs kétségem!!!!! HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!

beles hozzászólása
beles36147
2012.07.03. 17:45

Gyertek srácok, várunk bennetek Dublinban! Garantáljuk, hogy ezúttal is \"otthon\" lesztek - ami a hangulatot illeti:-P

vélemény kisasszony hozzászólása
2012.07.03. 17:28

Kb erre lehetett számítani! Gratulálok a fiúknak a csapatba kerüléshez!!!:))) Főleg Hárai Balázsnak!!!! Hajrááááááááááááááááá