FACEBOOK

Szentes-FTC - óvás alatt

Szentes-FTC - óvás alatt
hozzászólás, 2012.10.29.

Megóvta az FTC a Szentes ellen egy góllal elvesztett bajnoki mérkőzésének végeredményét.

Erről a szövetség hivatalos honlapján jelent meg közlemény hétfőn, késő este.

A közleményben foglaltak szerint az óvást játékvezetői műhibára hivatkozva nyújtották be. Az FTC a jogi lépést arra alapozta, hogy az október 27-én Szentesen lejátszott, 12:11 arányú szentesi győzelemmel végződött mérkőzésen - az óvás szerint - 10 másodperccel a vége előtt, 11:10-es szentesi vezetésnél az FTC büntetőt kapott, amelynek elvégzésénél kirúgták a labdát a játékosuk kezéből. A játékvezető a történteket észrevette, a vétkes játékost kiállította, a büntetőt újra lövette, amiből gól lett.

A vétkes játékost az FTC szerint a játékvezető végleg, cserével kellett volna kiállítania, ez nem történt meg, játékban hagyta, ráadásul a befejezés előtti négy másodperccel kapott szentesi büntetőt éppen ez a játékos, Tóth Zoltán értékesítette. A gól a szentesiek győzelmét jelentette. Az FTC szerint műhiba történt, amely befolyásolta a mérkőzés végeredményét.

Az óvást illetően a Versenybíróság hoz határozatot.

Érdekesség egyébként, hogy az MVLSZ elektronikus jegyzőkönyve szerint a mérkőzés utolsó 31 másodpercében összesen két kiállítást és három ötméterest ítéltek a bírók. Ez valószínűleg világrekord.

Címkék:
óvás Szentes-FTC