FACEBOOK

Giorgetti-ügy van(?)

Giorgetti-ügy van(?)
hozzászólás, 2012.11.29.

A szövetség honlapján csütörtök reggel versenybíró bizottsági határozat jelent meg. A dokumentum Nemcsik Balázs főtitkár által kezdeményezett vizsgálat egyelőre "köztes terméke". Az eljárás annak megállapítására irányul, hogy "Giorgetti Alex (Debrecen), olasz állampolgár játékos szerepeltetése csapatában sérti-e a Versenyszabályzat 102. pontjának előírását az olyan meccseken, melyeken rajta kívül további három nem magyar állampolgárságú játékos játszik".

Magyarul: a szövetség szakemberei azt vizsgálják, hogy Giorgetti magyar állampolgárnak tekinthető-e. Ha kiderül, hogy nem, akkor a Debrecennek szankciókkal kell szembenéznie azokat a mérkőzéseket illetően, amelyeken háromnál több nem magyar állampolgárt szerepeltetett.

A határozat rögzíti, hogy Giorgetti leigazolásakor őt klubja magyar állampolgárként szerepeltette, az átigazolási bizottság ezt rögzítette, így a szövetségnek a kialakult gyakorlatnak megfelelően ezzel kapcsolatban semmilyen teendője nem volt, ugyanis az ilyen adatszolgáltatás valós mivoltát sosem ellenőrzik, azért mindig a klub felel.

A VB-határozat indoklása szerint: "Bejelentés esetén viszont a VB-nek kötelessége a magyar állampolgárság meglétének ellenőrzése".

A vb megállapította, hogy diszkriminatív lett volna az átigazoláskor dokumentumot kérni arról, hogy Giorgetti magyar állampolgár-e, miután ezt másnál sem teszik meg. Mint ismeretes, a játékos Budapesten született, édesanyja magyar állampolgár. ám ő egészen idén őszig Olaszországban élt, olasz csapatokban játszott és tagja volt a Sanghajban, 2011-ben világbajnokságot, idén nyáron pedig Londonban olimpiai ezüstérmet nyert olasz nemzeti csapatnak.

A VB határozata a rendelkező részben felszólítja klubját, hogy haladéktalanul mutassa be az Alex Giorgetti magyar állampolgárságát bizonyító okmányt, amely az ide vonatkozó jogszabály szerint magyar személyi igazolvány, magyar útlevél vagy állampolgársági igazolvány lehet.

Az eljárást egyelőre felfüggesztik, jelezve, hogy a vizsgálat befejezéséig Giorgettit magyar állampolgárként tartják nyilván, de az ő  magyar játékosként való szerepeltetése kizárólag a debreceni klub felelőssége.

A vlv megkérdezte Alex Giorgettit, mi a helyzet magyar állampolgárságával.

A játékos elmondta, hogy amikor a Debrecenhez igazolt, megtette a szükséges adminisztratív lépéseket, születési anyakönyvi kivonatának és régi, már lejárt magyar útlevelének bemutatásával elindította a szükséges folyamatot. Lakcímkártyáját azóta megkapta, s tudomása szerint ettől kezdve magyar állampolgárnak tekinthető, magyar személyi igazolványának elkészülésére vár.

Gyöngyösi András, a debreceniek vezetőedzője tényként kezeli, hogy játékosa magyar állampolgár.

- Giorgettinek 2007-ben járt le a magyar útlevele, csak azt akkor nem hosszabbította meg, mert nem volt rá szüksége. Magyar állampolgár, arról sosem mondott le. A megfelelő dokumentumok beszerzése folyamatban van, azokat 30 napon belül bemutatjuk .

Szentgyörgyi Ferencet, a Versenybíró Bizottság elnökhelyettesét arról kérdeztük: mi indokolta az eljárás megindítását.

- Magyar Kupa-meccsen derült ki, hogy a Debrecen csapatában öt külföldi játékos szerepel. Ennek tisztázására kértük a klubot, hiszen a megengedett "idegenlégiós-létszám" három fő. Kapusuk magyar állampolgárságát igazolták is, de Giorgetti esetében ez nem történt meg. Reméljük, hogy az ügy mielőbb megfelelően rendeződik és meg kell jegyeznem, hogy a dolog tisztázásával éppen a Debrecen érdekeit szolgáljuk, hiszen fontos meggyőződni arról, hogy mindenki jogszerűen szerepel-e a csapatukban.

Az ügyre természetesen visszatérünk.

Címkék:
Alex Giorgetti

23 régi hozzászólás

hiribi hozzászólása
hiribi38003
2012.12.02. 19:59

Bár nem ismerem az mvlsz erre vonatkozó szabályait, én csak azt akartam hangsúlyozni, hogy Giorgetti jogilag magyar állampolgár. Lehet, hogy rossz a példa, de ez olyan mintha a úgy vezetsz autót, hogy nincs nálad a jogosítványod. Igazolni nem tudod, hogy van, de jogosult vagy vezetni a gépjárművet, és később tudod bemutatni a jogosságot igazoló okiratot (max. bírságot kapsz, hogy nem volt nálad). A híradások és a nyilvánosság, az ügy megítélése szempontjából irreleváns.

Tina hozzászólása
Tina38001
2012.12.02. 17:35

http://www.waterpolo.hu/6/?n=j&j_id=10913 Az mvlsz adatbázisában magyar állampolgárként szerepel tehát biztos, hogy így igazolta le Debrecen!

oszlej hozzászólása
oszlej37990
2012.12.01. 21:00

Kedves hiribi. Azt hiszem ebben az esetben az lesz a döntő momentum, hogy a DVSE hogyan jelezte a játékos lejelentését. Az biztos, hogy a hiradásokban úgy harangozták be, hogy Giorgetti Alex olasz válogatott került a csapathoz leigazolásra. Tehát senki nem hangsúlyozta állampolgársági hova tartozását a nyilvánosság felé.

hiribi hozzászólása
hiribi37982
2012.11.30. 18:51

A Giorgetti születése idején (1987) hatályban lévő 1957. évi V. törvény az állampolgárságról az alábbiakat tartalmazza (a ma hatályos 1993. évi LV. törvény szintén): A magyar állampolgárság keletkezése 3. § (2) bekezdése szerint a nem magyar állampolgár szülő gyermekének magyar állampolgársága a születés napjára visszaható hatállyal keletkezik, ha másik szülője - teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, utólagos házasságkötés, továbbá az apaság vagy az anyaság bírói megállapítása alapján - magyar állampolgár. Ez a vérségi elv (ius sanguinis) ami azt jelenti, hogy akinek egyik szülője magyar állampolgár azzal a születendő gyermek is azzá válik. A (3) bekezdés b.) pontja szerint az ellenkező bizonyításig magyar állampolgárnak kell tekinteni, az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket. Ez pedig a területi elv (ius territorialis) ami azt mondja ki, hogy az ellenkező bizonyításáig magyar állampolgárnak kell tekinteni azt is aki Magyarországon született (még akkor is, ha szülei ismeretlenek). Giorgetti esetében (magyar anya Budapesten született gyermeke) mindkettő feltétel adott (pedig elég lenne csak az egyik), így ő jogilag (de iure) magyar állampolgár, ehhez kétség nem férhet. A 10. § szerint a magyar állampolgárság érvényes személyi igazolvánnyal, érvényes magyar útlevéllel, érvényes állampolgársági bizonyítvánnyal vagy - ellenkező bizonyításig - honosítási okirattal igazolható. Valószínűleg néhány jóakaratú ember ebbe az ?érvényes? szóba kapaszkodott bele, mert megtudhatta, hogy lejárt az útlevele, pedig az csak az állampolgárság igazolásához kell (de ezt, mind a 10 millió magyar állampolgár csak ezekkel a dokumentumokkal tudja igazolni, én is ti is). Valóban vihar a biliben. És pitiánerség. Remélem hamar rendeződni fog az ügy, és győz a józan és és a jog.

Hal úr hozzászólása
Hal úr37981
2012.11.30. 17:15

T. Realista! Nem azt mondtam, hogy Bessenyei és Párkányi tehetséges, hanem, hogy \"tehetségesebb\"! Bessenyeit nem ismerem, de Párkányit igen. Nem azt mondom, hogy már helye van az élmezőnyben, de testalkata, szorgalma és adottságai miatt meglehetne adni neki a lehetőséget! Ugyanez vonatkozik a többi fiatalra is. Ha nem kapnak lehetőséget és helyettük a külföldiek játszanak, akkor fejlődni sem olyan ütemben fognak! Egyébként, hogy egy junior válogatottnak nem az eredmény a fontos egy ilyen bajnokságban, hanem az, hogy meccsről meccsre keményebb és tapasztaltabb játékosok ellen játszhatnak.

realista hozzászólása
2012.11.30. 14:13

Így legyen.

qqcska hozzászólása
qqcska37977
2012.11.30. 13:02

1. szerintem fognak még (pozitív!) meglepetést okozni - valózsínűleg nem az 5 nagy ellen. 2. a jövőről vitatkozunk - minek is? szerinted így lesz, szerintem meg úgy. majd kiderül... én nem becsülöm le azt a munkát amit végeztek, végeznek, és továbbra is állítom, hogy nem a számszerű eredmény a fontos, hanem a mérkőzéstapasztalat, amit az OB I-ben szereznek.

realista hozzászólása
2012.11.30. 12:52

A mögöttük lévők nem a Junior válogatott. Ember gondolkozz.Még egy Honvéd meglepetés nem lesz. És itt nem a indultak még kategóriáról van szó.Majd ha jönnek a 93-asok... És ki ? Akik ott voltak az Eb-n?

qqcska hozzászólása
qqcska37975
2012.11.30. 11:43

azért nézzük reálisan a dolgokat: egyrészt eddig csak a 94-esek (és fiatalabbak) játszottak, felkészülésként a VB-re, másrészt ha nekik ez egyes, akkor a mögöttük lévőknek (7. helyen állnak) hányast kellene adni??? januártól (gondolom) jönnek a 93-asok is, és akkor lesz még 1-2 Honvéd-szerű meglepi...

realista hozzászólása
2012.11.30. 11:01

T.Hal úr! Merész tehetséges fiatalnak nevezni Bessenyei-Párkányi kettőst.Bessenyei az apja miatt lehet még medence közelben.Párkányi meg oda jár egyetemre . Életében egy szezont játszott a felsőházban,igaz Debrecenben.De azt a felsőházas szezont nem a Párkányi \"tudásának\" tudhatjuk be. Junior válogatott 7 mérkőzés:2 győzelem, 1 döntetlen,4 vereség. -14 gólkülönbség.33% teljesítmény ez egy vizsgán egyes.

Hal úr hozzászólása
Hal úr37973
2012.11.30. 09:00

Igen, játszanak magyarok is külföldön, de amíg ilyen siralmas eredményeket érünk el az utánpótlásban, addig inkább erőltetni kellene a fiatalok játékát. Elindult a junior válogatott is az ob1-ben és én úgy látom, nem vallottak szégyent. Sőt véleményem szerint az ob1/b-ben is el kell indítani egy serdülő válogatottat!

oszlej hozzászólása
oszlej37971
2012.11.29. 23:11

Kedves B (régi) Nem tudok veled egyetérteni és az érveidet elfogadni: Szerintem nem kívánja a sz@rát a DVSE a Szövetségre kenni, de mosdatni sem kéne a Szövetséget, hisz neki a felelőssége, hogy a vízilabda bajnokság során rendben menjenek a dolgok. Mi van akkor, ha leigazol egy klub több azonos nevű játékost és meccsenként mindig másikat játszat, az azonos név alapján a szövetség engedélyével. Na ez lenne a klub sz@ra. Kedves Hal úr. A magyar játékosok is játszottak és játszanak a határainkon kívül, (igaz ennek az lett az eredménye, hogy megtanítottuk a világot vízilabdázni), de ez nem meglepő egyetlen sportágban sem!

Hal úr hozzászólása
Hal úr37970
2012.11.29. 22:13

Szerintem meg az összes külföldit el kellene küldeni és helyette tehetséges fiatalokat kellene játszatni. Nem hiszem, hogy nem találnának egyet sem. A Debrecen úgy is összeszedte már az összes tehetségesebb fiatalt az országból, akkor miért nem őket játszatják? (Pl: Palotás, Besenyei, Párkányi stb..)

Chicago hozzászólása
Chicago37965
2012.11.29. 20:09

Ez tenyleg egy vihar a biliben..mar elnezest.. Giorgetti MAGYAR allampolgar a mai magyar hatalyos jogszabalyok szerint..mivel nem mondott le rola.. Az utlevel lejarta onmagaban nem jelenti az allampolgarsag elveszteset.. A szovetsegnel nincsenek jogaszok akik ismerik az ervenyben levo magyar jogszabalyokat..(kerdes)

K.I hozzászólása
K.I37962
2012.11.29. 14:47

Tisztelt hozzászólok egy teknikai segítség,a bajnokság kezdetekor a játékengedélyhez csatolni kell a kettős állampolgárok magyarságát igazoló dokumentumot....és nem lesz ügy,ezt tette a Szolnok is...és teszi utólag a Debrecen is! Mert terméseztessen Alex Magyar! Vihar a lavórban!!! További jó szurkolást!

realista hozzászólása
2012.11.29. 14:05

Miért kell bele keverni a politikát?(B(régi) Szolnok azt állítja,hogy magyar akkor le kell ellenőrizni és kész. Debrecennél nagyobb kormánypárti város nincs.B(régi)világnak vége.

r hozzászólása
r37960
2012.11.29. 13:55

a születéssel tuti nem jár állampolgárság, csak ugye magyar volt az édesanyja, mag ha volt útlevele akkor minden csak idő kérdése gondolom..:)

qqcska hozzászólása
qqcska37959
2012.11.29. 13:53

imrek - kösz. egy további kérdésem akkor viszont lenne: ha van (?) Giorgetti-ügy, akkor miért nincsen Georgescu-ügy? (vagy már volt?) az ő szerepeltetését nem vizsgálták/vizsgálják?

Tina hozzászólása
Tina37958
2012.11.29. 13:34

Itt az a vicces, hogy Alex MAGYARORSZÁGON született MAGYAR anyakönyvi kivonattal rendelkezik.... akkor hogy a csudába ne lenne már magyar állampolgár, az nem tűnik csak úgy el és lemondani nem mondott le róla! Ez már tényleg csak kekeckedés......

Imrek hozzászólása
Imrek37957
2012.11.29. 13:25

Qqcska: Ramiro Georgescu magyarként van benevezve az MVLSZ adatbankja szerint.

B (régi) hozzászólása
2012.11.29. 13:16

Bárkinek bármi az érdeke, ezt az ügyet egyértelműen rendezni kell, mert rossz precedenst teremthet. Totális hülyeség, hogy a szövetségnek ellenőriznie kell a klubok által jelentett adatokat. Ha így lenne, akor kb. 600-an dolgoznának a szövetségben és kb. úgy nézne ki a szervezet, mint az adóhatóság. Nehogymá ne a klub felelőssége legyen, hogy mit állít/hazudik a játékosairól. Egy klub se kenje a sz@rát a szövetségre! Ami viszont igazán érdekes, az a szolnoki kérdés. Csak hát ugye ott a szponzor miatt politikailag érzékeny az ügy. Lehet, hogy Giorgetti ügye inkább a szolnoki \"kérdésre\" világít rá....

qqcska hozzászólása
qqcska37955
2012.11.29. 11:12

valami nem stimmel top klubjainknál ügyintézés szinten - lásd Szeged Török Béla ügy és most ezt: most kapkodnak hivatalos okiratok után, nem tudnak számolni és gondolkodni?? egyébként csak csöndben fejezem ki tudatlanságomat: Szolnokon ki a \"magyar\" a 4 külföldi közül?

oszlej hozzászólása
oszlej37954
2012.11.29. 10:52

Ez mese, hogy egy felelős szövetségnek nem kötelessége ellenőrizni, hogy a klub mit jelentett le a játékosáról, ha ez eddig nem volt kötelesség, akkor ettől kezdve azzá kell tenni. Nehogymá meccs előtt keljen szaladgálni hivatalos iratokért és addig a Játékvezető nem fúj a sípjába. Nyakló nélkül adjuk a magyar állampolgárságot és pont attól vonjuk meg, vonjuk kétségbe (utólag) aki Budapesten született? Sztem, az áll a dolog mögött, hogy a DVSE játéka, a játékhoz való hozzá állása, s nem utolsó sorban az eredményei alapján, veszélyben érzik magukat a korábbi elit klubcsapatok. A következő az lesz, hogy ne játsszon az Olasz válogatottba, ha magyar állampolgársággal is rendelkezik, illetve magyar klubcsapatnál van évközbe. Ez az egész mire jó?